Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Egyszerű csirkegyros tzatziki szósszal

Népszerű és gyorsan összeállítható fogás ebédre vagy vacsorára
2017. január 8.

Hozzávalók

4 személyre
  • 4 szelet, 1cm vastag csirkemellfilé szelet
  • 1 evőkanál mediterrán vagy olasz fűszerkeverék
  • 1 kápia paprika, vékonyra szeletelve
  • ½ lilahagyma, vékonyra szeletelve
  • 4 pita
  • salátalevelek, morzsolt feta sajt
  • A tzatziki szószhoz:
  • ½ kígyóuborka, megpucolva, kis kockákra vágva
  • 2 csésze hideg, natúr görög joghurt
  • 4 teáskanál összezúzott fokhagyma
  • 1/3 csésze apróra vágott kapor (friss vagy szárított)
  • 1 ½ evőkanál frissen facsart citromlé
  • ½ teáskanál só, vagy ízlés szerint
  • 1/8 teáskanál őrölt fekete bors

Elkészítés

1. A szósz minden összetevőjét pürésítsük össze. (Ha sűrűbb szószt szeretnénk, a turmixolás előtt nyomkodjuk ki a vizet az uborkából.) Ha van időnk, ezt még előző nap tegyük meg, hogy az ízek jobban összeérjenek.

2. Szórjuk meg a hússzeleteket a fűszerkeverékkel. Közepes lángon, egy nagy serpenyőben, oldalanként 5-6 perc alatt pirítsuk meg, majd vágjuk csíkokra.

3. Fektessük a pitákat tiszta munkafelületre. Tegyünk rá egy salátalevelet, a húscsíkokat, paprikát és a hagymát. A tetejére jöhet a tzatziki szósz és a feta sajt. Hajtsuk össze a pitát, mint egy szendvicset, vagy tekerjük fel, ha tortillában esszük.

 

 

 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Csirkegyros, citromos zellerkrémmel és pácolt lilahagymával

Csirkegyros, citromos zellerkrémmel és pácolt lilahagymával

Görögös fűszerezésű csirkegyros, krémes citromos zellerpürével igazán könnyen elkészíthető. Hétköznap estére tökéletes vacsora.
Házi gyros, sütőben sült citromos burgonya

Házi gyros, sütőben sült citromos burgonya

Haverok. TV. Meccs. Gyros. Mindenki meg tudja csinálni és mindenki szereti.
Tzatzikis tésztasaláta, citromos-joghurtos csirkenyárs és tarja „gyros” pácban

Tzatzikis tésztasaláta, citromos-joghurtos csirkenyárs és tarja „gyros” pácban

Egy grillparti bombabiztos menüje lehet ez a görögös ihletésű tzatzikis tésztasaláta és a gyros pácban érlelt tarja, aminek méltó párja a citromos, joghurtos csirkenyárs. Grillre fel!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!