Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

A régi Magyarország ízei kóstolhatóak meg a hétvégén a nyíregyházi skanzenben

Tájjellegű és nemzetiségi ételeket, így például borscsot, "zúzós" lét, kovászos kenyeret és káposztás lapcsánkát készítenek el a meghívott főzőcsapatok A régi Magyarország ízei elnevezésű gasztronómiai fesztiválon vasárnap a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban.
2017. szeptember 6.

 A rendezvényen elsősorban azok az egyszerű ételek lesznek az asztalokon, amelyet a középkortól kezdve egyszerű alapanyagokból, ötletesen készítettek el az őseink – mondta Szabó Sarolta, az intézmény igazgatója az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.
    A huszonnégy főzőcsapat között érkeznek a határon túlról is: az ungvári skanzen munkatársai segítségével a közönség megízlelheti többek közt a borscsot, azaz az orosz céklalevest és a hagyományos ukrán varenikit, ami lényegében töltött főtt tésztát jelent. A tésztát búza-, rozs- vagy hajdinalisztból, vagy azok keverékéből savóval és tojással készítették, a töltelék pedig – egyházi naptártól függően – túróból, dinsztelt káposztából, főtt burgonyából, mákból, főtt aszalt gyümölcsből, babból vagy sárgaborsóból állt.
    A fesztiválon a magyarországi szabadtéri néprajzi múzeumok révén szinte valamennyi tájegység gasztronómiája bemutatkozik, valamint a megyében élő lengyel, német, roma kisebbségek, valamint a tirpákok ételei egyaránt kóstolhatóak lesznek. Az anarcsi portán készül majd a kovászos kenyér, de megízlelhető lesz a Nyíri-Mezőség egyik kedvelt eledele, a “tartalmas” húsleves, azaz a zúzós lé, de asztalra kerül a Tiszavasvári elődtelepülésén, Bűdszentmihályon igen kedvelt, sajátos alakú, sűrű tésztából készült, kakaóban megforgatott édesség, a gólyás farsangi fánk is – sorolta Szabó Sarolta. 
    A közönség emellett biztosan megkóstolhat számos, szabad tűzön készített ételt, így a káposztás lapcsánkát, a csavart fánkot, a görhét, a vízen kullogót és a slambucot, számos hal- és vadételt is. A belépők kóstolójegyet tartalmaznak, a látogatók bármelyik ételt megízlelhetik. A kísérőprogramok között lesz terelőkutya-bemutató, fellép a Nyírség Tirpák Népzenei Együttes és a Szabolcs Néptáncegyüttes, a gyerekeket pedig népi játszóudvarral, lovaglással és kézműves bemutatóval várják. A közönség szavazatai alapján késő délután hirdetik ki a főzőverseny győztesét, amely csapat 50 ezer forinttal lesz gazdagabb.
    Ulrich Attila, Nyíregyháza polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, a sóstói skanzen a tavalyi szezonhoz képest idén augusztus végéig 1500-al több vendéget, mintegy 65 ezer látogatót fogadott.

 

Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Töltött kiflik uzsonnára

Ezt pakold a gyerekek uzsonnás dobozába!

Kapros-csirkés melegszendvics

Nincs időtök reggel? Semmi baj! Ezt a szendvicset este is előkészíthetitek.