Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Amikor a Doblo indult, még alig volt borbár a fővárosi kínálatban. Az úttörés pedig sosem egyszerű meló. Így megnéztük, hogy a bővülő palettán hogy tartja magát a VII. kerület üde sarka.

Prime Steak & Wine, Budapest

A steakhouse önálló és sajátos műfaj, ahol minden alapanyag és kísérő aláveti magát a főszereplőknek. Mi is.

Tiszteletet parancsoló már a teríték is, sok helyen combos kések, fűrészre emlékeztető kegytárgyak és egyéb darabolásra, cafatolásra alkalmas eszközök jelzik már előre, hogy itt bizony komoly mókának néz elébe a húsevő.

Budapesten ugyan akad már néhány hely, ahol alkalmanként csodálatos húsokkal találkozni, de a steakhouse-ba járás nem rutinszerű tevékenység. Nincs is belőle túl sok, az is igaz. Ennek egyik oka, hogy a szerény magyar marha-felhozatal mellett a messziről (így drágán) beszerzett kiváló minőségre csak egy bizonyos réteg kíváncsi. És nemcsak az árak játszanak ebben szerepet, hanem az igazán jó minőségű marhával való találkozás viszonylag alacsony száma, következésképp a tapasztalat hiánya is az okok között szerepel.

Csak a hús

A komolyabb fővárosi versenyzők közül a Pampas nyitotta a sort, majd érkezett a Prime, amelyik első körben a Mammut Bevásárlóközpontban vert tanyát, majd pedig áttelepült a valószínűleg kedvezőbb fekvésű Sas utcába, ahol hogy húsból ne legyen kevés, egy utcával odébb működik a KNRDY American steakhouse&bar is.

A roppant tágas térben több traktus is elfér, az utcafront látszódik leginkább, de a hosszú pult mellett elhaladva egy gyönyörően helyreállított virágos, üvegtetős belső átriumba érkezünk, ahol elbújósabban is falatozhatunk.

Gyors előjáték

Amouse bouche-ként kakaós-kávés kenyér, Angus marhából készült bélszínpástétom és fűszervaj érkezik, és a nagy alakítás előtt még egy marhahúslevessel is bátorítjuk magunkat, amelynek leve erős, zöldségei kellően roppanósak, csak a melléadott házi metélt úszkál kicsit félénken a tányérban.

Angusból készült rib-eye-ra és New York stripre esik a választás, hiszen a klasszikus fegyvernemben mutathatja meg igazán a konyha, mit gondol a steak-ről. Mi medium-rare-pártiak vagyunk, a hús legjobb zamatai, a nedvek játéka nekünk ezen a sütési fokozaton képződnek meg igazán. A húsok mellé cheddar sajtos, rukkolás krumplipüré és tepsis burgonya karamellizált hagymával, spanyol fokhagymával érkezik. Pincérünk ajánlatára egy zöldalmás-kesudiós gorgonzola szószra is benevezünk, ám ez utóbbinak nem volt sok esélye brillírozni a fajsúlyosabb szereplők mellett.

Méltó hangulat

Az utcai front egyik hatalmas falát az egyes fogásokról készült fekete-fehér képek kockáival díszített tapéta borítja, míg a földet erőteljesen mintás szőnyeg. Az alapvetően sötét tónusban komponált beltér pedig egyértelműen arra a komoly és méltóságteljes hangulatra utal, amit az igazán jóízűen húst enni tudók ismernek.

 

 

Elérhetőségek és nyitvatartás

Cím:
Sas u. 18.
Telefon:
+36 70 331 8666
Weboldal:
Hétfő - Szerda:
12:00 - 00:00
Csütörtök:
12:00 - 01:00
Péntek:
12:00 - 01:00
Szombat:
12:00 - 01:00
Vasárnap:
12:00 - 18:00

Galéria

Missing Attachment
Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!