Zabálnak, mégsem híznak a fűhasználók - mi ennek az oka?
2023. January 30.Sőt, átlagosan nézve még karcsúbbak is, mint akik soha nem szívnak kannabiszt.
A marihuána fogyasztása után jelentkező hatalmas éhség nem ismeretlen a szer használói között, sokan már eleve úgy készülnek, hogy legyen a közelben, szívás utánra valami harapnivaló. A legtöbben persze junk foodot tolnak ilyenkor, gyorskaját, rágcsálnivalókat, logikus lenne ebből arra következtetni, hogy akik sokat füveznek azok egy idő után eléggé elhíznak a sok betépett zabálás miatt. Ez viszont nem feltétlenül van így.
Az utóbbi időben több amerikai államban is legalizálták a marihuánát, ezzel párhuzamosan pedig egyre több kutatás indult, hogy megismerjék a szer használatának pontos hatásait. Az egyik ilyen nemrég megállapította, hogy ha nem is akkora mértékben, mint gondolnánk, füvezés után tényleg hajlamosabbak a használók az egészségtelenebb kaják közül választani. A Buffaloi Egyetem kutatói 248 emberrel töltettek ki egy kérdőívet, amiben a füvezési szokásaikkal kapcsolatos étkezésekről érdeklődtek, az alanyok 80%-a pedig be is volt tépve éppen. Kis trükk is volt a dologban, mert a kérdőív után mindenki választhatott a hálaajándékok közül: vagy egy zacskó csipszet, vagy pedig egy narancsot vehettek magukhoz.
Közülük 61% választotta a chipset, a többiek pedig a narancsot, ami nem elsöprő győzelem, de azért az egészségtelen alternatíva előnyét mutatja. A kérdőívek ennél már magasabb arányt mutattak, ott 77% mondta azt, hogy egészségtelen kajákat eszik füvezéskor, ráadásul ilyenkor jóval többet is esznek, mint normális állapotban. Volt viszont 7%, akik ilyenkor nem éheznek meg annyira, hogy feltétlenül magukba tömjenek valamit.
Ez alapján a sokat füvezőknek egy idő után el kellene hízniuk, egy másik, 30000 emberen végzett felmérés viszont azt derítette ki, hogy a rendszeres fűhasználók kevésbé híznak az átlagnál. Az ezt megállapító tanulmány adatgyűjtése még a 2000-es évek legelején folyt, két kétéves szakaszban (2001-2002, majd 2004-2005). A vizsgált emberek 77 százaléka nem használt füvet, volt, aki akkor szokott rá, mások éppen leálltak a kísérlet alatt. A két szakasz között eltelt három évben szinte minden alanynak nőtt a súlya, de azoknak a legkevésbé, akik közben füvet fogyasztottak.