Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Édesburgonyás-spenótos omlett

Sonka, sajt és póréhagyma is került bele.

Ez az omlett annyira tartalmas, hogy salátával – vagy esetleg sült burgonyával – ebédre is megállja a helyét. Télen is egyetek sok-sok színeset! 

 

Hozzávalók (1 nagy vagy 2 közepes adaghoz): 

20 dkg édesburgonya 

1 kisebb póréhagyma 

4 db tojás 

só, őrölt fekete bors 

3 evőkanál olívaolaj 

1 gerezd fokhagyma

4 dkg bébispenót 

2 szelet tetszőleges sonka 

8 dkg mozzarella sajt 

 

Elkészítés: 

Az édesburgonyát meghámozzuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A póréhagyma fehér részét felaprítjuk. A tojásokat sózzuk, borsozzuk, felverjük. 

2 evőkanál olívaolajat felhevítünk egy serpenyőben. Rátesszük az édesburgonyát, sütni kezdjük. Amikor már puhul, hozzáadjuk a póréhagymát, majd tovább sütjük. Ha szükséges, éppen egy kevés vizet adhatunk hozzá. Ezután hozzáreszeljük a megpucolt fokhagymát, és beletesszük a felcsíkozott spenótlevelet is. Megsózzuk, és még addig sütjük, amíg a spenótlevelek is megfonnyadnak. 

A maradék olajjal kikenünk egy másik serpenyőt, felhevítjük. Beleöntjük a tojást, sütni kezdjük. Amikor már kérgesedik, egyik oldalára rátesszük a sonkát, majd a zöldséges keveréket, végül pedig a felszeletelt mozzarellát. Ráhajtjuk az omlett üresen hagyott oldalát, és még kb. 1 percet sütjük.

Az omlettet átcsúsztatjuk egy tányérra, cikkekre vágjuk, és salátával tálaljuk. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Bejglifelfújt

Maradt egy kis bejgli karácsonyról? Készíts belőle felfújtat!

Almás-mézesfűszeres golyók

A karácsony ízeit apró golyócskákba rejtettük.

Téli narancsos-brokkolis kuszkusz

A brokkoli és a narancs különlegesen finom párost alkot ebben a köretben.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!