Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Csirkés-tejfölös tepsis tészta

Sonkával, bébispenóttal és kétféle mustárral készítve

A tepsis tészták a hétköznapok megmentői, hiszen másnap, felmelegítve is ugyanolyan finomak, mint frissen sütve. Maradékhasznosítónak is tökéletesek, csak a sajtot ne spóroljátok le a tetejükről!

 

Hozzávalók 4 szelethez:

20 dkg fusilli

4 evőkanál olaj + a sütőtálhoz

30 dkg csirkemellfilé

őrölt fekete bors

2 gerezd fokhagyma

15 dkg bébispenót

kevés szerecsendió

20 dkg tejföl

1 db tojássárgája

2 púpozott evőkanál mustár

1 evőkanál magos mustár

10 dkg sonka

10 dkg tetszőleges reszelt sajt (pl. trappista, edami, gouda)

20 dkg mozzarella sajt

 

Elkészítés:

A fusillit lobogó, enyhén sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük.

Közben az olaj felét felhevítjük egy serpenyőben. Rászórjuk a felkockázott csirkemellfilét, sózzuk, borsozzuk, átsütjük, majd félretesszük hűlni.

Egy másik serpenyőben felhevítjük a többi olajat. Rátesszük a megpucolt, lereszelt fokhagymát, és megfonnyasztjuk rajta. Hozzáadjuk a felcsíkozott spenótleveleket, sóval, borssal és kevés frissen reszelt szerecsendióval ízesítjük, és addig sütjük, amíg a levelek összeesnek. Áttesszük egy szűrőbe lecsepegni.

A tejfölt kikeverjük a tojássárgájával, a kétféle mustárral és kevés sóval, majd hozzáforgatjuk a főtt tésztát. Az időközben pihentetett sült csirkét kisebb kockákra vágjuk.

Egy közepes méretű tepsit (kb. 20×25 cm) kikenünk egy kevés olajjal. Belesimítjuk a tésztát, majd elosztjuk rajta a csirkekockákat, a lecsepegtetett spenótot és a felcsíkozott sonkát. A tetejét megszórjuk a reszelt sajttal, végül kirakjuk a felszeletelt vagy összetépkedett mozzarellával.

A tepsit 180 °C-ra előmelegített sütőbe toljuk, és kb. 30-35 perc alatt készre sütjük benne a fogást.

 

Ezt a receptet már próbáltad?

Sült avokádó reggelire

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Túrós hajdinalepény

Gluténmentes lepénykék – tálald olyan feltéttel, amilyennel csak szeretnéd!

Teljes kiőrlésű pulykás quesadilla

Sajttal, gyros fűszerrel és fokhagymás majonézzel

Sonkás töltött cukkini

Könnyű, zöldséges fogás nyári napokra

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!