Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Ezt a tapast eddig valószínű, hogy még nem próbáltad.. és ideje ezen változtatni!

"Ez egy igazi spanyol étel, kicsit móros beütéssel, vagyis keleties ízhatásokkal, amit eddig Magyarországon nem, és Spanyolországon kívül is csak nagyon kevés helyen fedeztem fel, ez pedig két nagy kedvencem különlegesen finom elegye..."
2017. October 20.

 A tapa/tapas kis adag étel, ízletes, egyszerű, maga az élmény jellemzően társasági, mert ha a bárpultnál állva kapod be a falatkáidat, akkor is a körülötted levőkkel trécselsz, ha pedig társasággal ülsz be egy ilyen helyre, akkor tele az asztal ezekkel a kis tálkákkal, mindegyikben más, és a társaság tagjai keresztbe-kasul igyekeznek minden tálból kóstolóhoz jutni. Az itthon jellemző ételek a leginkább közkedveltek közül kerülnek ki, gambas al ajillo, vagyis fokhagymás rákok, a katalán kenyér, tejszínes gomba, croquetas de jamón, vagyis érlelt sonkás krokett, vagy mondjuk tortilla de patatas, a spanyol krumplis “omlett”. De van ám olyan igazi spanyol étel, kicsit móros beütéssel, vagyis keleties ízhatásokkal, amit eddig Magyarországon nem, és Spanyolországon kívül is csak nagyon kevés helyen fedeztem fel, ez pedig két nagy kedvencem különlegesen finom elegye, a espinacas con garbanzos, vagyis spenót csicseriborsóval. És óóó de kis egyszerűnek hangzik ez, és óóó mennyire rafinált étel! Így ősszel az egyszerűsített verziót ajánlom, mirelit spenótból és konzerv csicseriborsóból, így nem is bonyolult az elkészítése. DE persze főzni is lehet a csicseriborsót, és friss spenótot is lehet kutatni (szerintem nehezen fog menni). A recept egyébként kifejezetten felhasználóbarát, abban a tekintetben, hogy nagyon rugalmas: ha több a spenót, vagy kéne még egy kis fokhagyma íz, hajrá, nem befolyásol semmit, csak legfeljebb neked majd jobban ízlik.

Hozzávalók

  • 2 konzerv (400g) csicseriborsó leszűrve
  • ½ kg mirelit spenót kiolvasztva, lecsepegtetve
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 7 dkg kenyérmorzsa
  • 1 ½ dl passata (passzírozott paradicsom)
  • ½ tk őrölt római kömény
  • 4 ek olívaolaj
  • só, bors
  • füstölt pirospaprika a tálaláshoz

Elkészítés

Saracsess2

Egy vastag talpú serpenyőben hevítsd fel az olajat. Dobd rá az egész fokhagymákat, és pirítsd 5-6 percig, míg minden oldalán megpirul. Ha erőteljesebb ízt szeretnél, szeleteld fel és úgy pirítsd aranybarnára. Amikor már majdnem kész, add hozzá a kenyérmorzsát és a római köményt, majd amikor megérzed az illatát öntsd fel először az ecettel, aztán a passataval. Keverd 1 percig, majd add hozzá a spenótot és a csicseriborsót, sózd, borsozd, alaposan keverd át míg fel nem melegszik, és ha túl sűrűnek találod, adj hozzá még vizet vagy paradicsomszószt. Forrón tálald egy kevés füstölt paprikával a tetején.

Saracsess3

 

 

 

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Őszi - nem is akármilyen - desszert könnyedén

Őszi - nem is akármilyen - desszert könnyedén

Joghurtos panna cotta mézzel és dióval
Így készül a legfinomabb csirkemell, amely omlós és lédús

Így készül a legfinomabb csirkemell, amely omlós és lédús

A csirke sütéséhez van még trükköm, ami kétszeresen, sőt háromszorosan bebiztosítja a a száraz cipőtalp elkerülését!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!