Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sajtos pljeskavica Ammerländer Trappista sajttal

Nincs kerti parti fűszeres, grillen sült húspogácsák nélkül. Ezúttal azonban ne a jól megszokott amerikai hamburger receptünkhöz nyúljunk, inkább látogassunk el képzeletben déli szomszédainkhoz Szerbiába, és dobjunk a grillrácsra pár fűszeres, sajttal töltött pljeskavicát!
2018. June 18.

Hozzávalók

4 személyre
  • 25 dkg darált sertéshús
  • 25 dkg darált marhahús
  • 10 dkg darált bárányhús
  • 25 dkg Ammerländer Trappista sajt
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál fűszerpaprika
  • 1 teáskanál őrölt rozmaring
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • só, őrölt fekete bors
  • A steakburgonyához:
  • 60 dkg újburgonya
  • olívaolaj
  • só (fűszersó), őrölt fekete bors
  • A tálaláshoz:
  • ajvár

Elkészítés

A darált húsokat még egyszer ledaráljuk, majd alaposan összedolgozzuk a szódabikarbónával, sóval, őrölt fekete borssal, a megpucolt, finomra vágott vörös- és fokhagymával, valamint a fűszerpaprikával és a rozmaringgal. Letakarjuk, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük.

Másnap, sütés előtt a masszát nyolc részre osztjuk, mindből lapos korongot formázunk. Az Ammerländer Trappista sajtot 8 egyforma darabra vágjuk. Minden korong közepére teszünk 1-1 darabka sajtot, majd jól becsomagoljuk a hússal.

A húspogácsákat grillrácson, 180 °C-os forró sütőben vagy serpenyőben egy kevés olajon is átsüthetjük.

A körethez az újburgonya héját folyó víz alatt alaposan átdörzsöljük. Ezután bő vízben, forrástól számított 5 percet főzzük. Az előfőzött burgonyát lecsepegtetjük, felcikkezzük, majd tepsibe sorakoztatjuk. Összeforgatjuk olívaolajjal, sóval vagy fűszersóval, valamint őrölt fekete borssal, és 190 °C-os sütőben puhára sütjük.

A frissen sült húspogácsákat steakburgonyával és ajvárral körítve tálaljuk.

A trappista a legnépszerűbb sajtféle Magyarországon. De mindenki tapasztalta már, hogy bizony trappista és trappista közt óriási a különbség. Sajnos viszonylag sok a gyenge vagy változó minőségű termék, amelyek között nehéz eligazodni. Ha biztosra akar menni: az Ammerländer Trappista sajtja – ahogy az egy német terméktől elvárható – megbízható, kitűnő minőségű, igazán finom trappista, amivel „nem nyúlhat mellé az ember“.

Ammerland egy észak-nyugat németországi régió. A tejipari szövetkezetet hét ammerlandi tejesgazda alapította 1885-ben. Mára az Ammerländer termékekhez a tejet közel 2000 tejesgazda biztosítja nap mint nap. Az üde legelők, a gyönyörű környezet és az egészséges, erre a vidékre jellemző, fekete-fehér foltos, őshonos tehenek biztosítják, hogy minden Ammerländer sajt kiváló minőségű tejből készüljön. A tradicionális kistermelői szemléletet és a modern, nagyüzemi eljárást hatékonyan ötvöző cég termékei kitűnő ár-érték arányt képviselnek, így az Ammerländer sajtok hazánkban is egyre népszerűbbek. A kék csomagolású, szeletelt változatokat megtalálja a hűtőpultokban, de kérheti kifejezetten az Ammerländer márkát akkor is, ha kimérve vásárol. Váljék egészségére!

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Kolbászos-rizses cukkinihajók Ammerländer Edámi sajttal

Kolbászos-rizses cukkinihajók Ammerländer Edámi sajttal

Roppanós sült zöldség, ízletes töltelék, majd az egészet megkoronázandó: ráolvadt-rápirult sajt! Nem kell Kolumbusznak lenni ahhoz, hogy egy ilyen hajóval új felfedezéseket tegyünk az ízek világában.
Grillzöldséges szendvics Ammerländer Trappista sajttal

Grillzöldséges szendvics Ammerländer Trappista sajttal

A színpompás, húsos kaliforniai paprikákkal az egyik legjobb, ami történhet, ha grillen vagy sütőben puhára sütjük őket. Ne sajnáljuk a friss zöld fűszereket se a szendvicsről, hiszen a kakukkfű és a bazsalikom csak még ellenállhatatlanabbá teszi ezt a sajtos-zöldséges bagettet.
20+1 szendvicsreceptünk

20+1 szendvicsreceptünk

A Patty Melt szendvics világnapja alkalmából mutatjuk 21 kedvenc szendvicsünket

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!