Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Lapított újkrumpli fetával

Ha még nem próbáltad ki a lapított krumplit friss újburgonyából, épp itt az ideje!
2022. June 24.

A lapított burgonya a világ egyik legegyszerűbb étele. És ahogy az lenni szokott, amilyen egyszerű, legalább annyira finom! 

Hozzávalók

4 személyre
  • 80 dkg újburgonya

  • kb. 3-4 evőkanál olívaolaj
  • 2 teáskanál szárított zöldfűszerkeverék (vagy más tetszőleges fűszer)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • görög joghurt, feta sajt és petrezselyemzöld a tálaláshoz

Elkészítés

 

Az újburgonyát folyó víz alatt alaposan megmossuk, majd enyhén sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, szárazra töröljük, és egymástól kellő távolságban sütőpapírral bélelt sütőlemez(ek)re sorakoztatjuk. Egy pohár talpával kilapítjuk mindet egy határozott mozdulattal (nem kell teljesen laposra, maradjanak egyben a krumpliszemek). 

Az olajat kikeverjük a zöldfűszerrel, a megpucolt, finomra reszelt fokhagymával és kevés sóval, majd átkenjük vele a krumplik tetejét. 200 °C-ra előmelegített sütőben 20-25 percet sütjük. 

A burgonyákra görög joghurtot locsolunk, feta sajtot morzsolunk, végül megszórjuk aprított petrezselyemzölddel. 

 

Ezt a receptet is próbáld ki: 

Aranydurbincs krémes, mascarponés tésztával

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Bogyós gyümölcsös nice cream

Bogyós gyümölcsös nice cream

A nice cream a vegánok – nem is akármilyen – válasza a krémes fagyira. Nem kell hozzá fagyigép sem!
Aranydurbincs krémes, mascarponés tésztával

Aranydurbincs krémes, mascarponés tésztával

A sült hal az egyik legegyszerűbb (de annál finomabb) nyári ebéd. Tálald salátával vagy extrán krémes körettel!
Cseresznyés-túrós leveles táskák

Cseresznyés-túrós leveles táskák

Cukormentesen is elkészítheted!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!