Gyors és könnyű saláta, felejthetetlen ízharmónia
Ennek a salátának keserédes története van: egyik kedvenc jaffai kávézómban, a Kaymakban kínáltak hasonlót. Forró nyári napokon imádtam könnyű ebédként – óriási cékla rajongó vagyok, de rendszerint a téli étrendemben szerepel, zöldségraguk, vegán fasírtok és sültek alkotóelemeként. Éppen ezért teljes kétségbeesés kerített hatalmába, mikor a Kaymak café megszűnt – a helyén nyíló új étterem étlapja pedig fittyet hányt az én kis tradíciómra. Szerencsére percek alatt elkészíthető otthon is – így ráadásul kicsivel több céklát, és egy kis bébispenótot is csempészhetek bele. Ismételten “csalunk”, és a szupermarketek polcairól jól ismert, vákuum csomagolású céklát használjuk – mert nem szégyelljük, hogy igenis előfordul, hogy nincs két óránk céklát főzni, hűteni, szűrni. Hiszem, hogy a kreatív konyha nem arról szól, hogy még a kávét is magamnak termesztem a balkonon, hanem arról, hogy egyensúlyt teremtek a frissen készített, és az előre csomagolt finomságok között, és punktum.
Hozzávalók
személyenként- 1 fej főtt cékla
- fél piros kaliforniai paprika vékony csíkokra vágva
- negyed lila hagyma vékony holdacskákra vágva
- Egy fél marék dió
- Egy marék vegyes salátalevél - de bébispenóttal is lenyűgöző
- 1 nagy csokor koriander zöld és petrezselyem vegyesen, apróra vágva
- A dresszinghez:
- 1 ek. tahini
- 2 ek. víz
- 1 ek. citromlé
- só
- bors
- 1 gerezd fokhagyma préselve
Elkészítés
A céklát dobókockányi darabokra vágom, a paprikát kicsumázom és csíkokra vágom, a hagymát meghámozom, és vékony holdacskákra szeletelem.
Száraz serpenyőben kissé megpirítom a diót – vigyázva, nehogy odakozmáljon.
Minden összetevőt – egy kis diót kivéve – alaposan összeforgatok, megkínálom egy kis olívaolajjal és sóval, majd megszórom a maradék dióval és koriander zölddel.
A dresszinghez a tahinit felengedem 2 evőkanál vízzel, és erőteljes mozdulatokkal keverni kezdem. Előbb megkeményedik, majd könnyű krémmé változik. Ha továbbra is túl durva, adok hozzá még vizet, de csak apránként, nehogy túlságosan felhíguljon. A tahinit mindig variálhatom: apríthatok bele petrezselymet vagy koriander zöldet, de akár újhagymát is. A kedvenc tahini-kiegészítőm a savanykás, sötétlila, szumák nevű fűszer, amelyhez itthon török fűszerboltokban lehet hozzájutni.
A szósszal az oldalán, rozskenyérrel tálalom. Az édes cékla, az aromás paprika, a pikáns koriander és a krémes tahini felejthetetlen ízharmóniát alkotnak.