Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Készítsünk szilveszterre hidegtálat!

2021. December 30.

A szilveszteri buli szinte elképzelhetetlen egy-két – vagy még több – óriási hidegtál nélkül. Lehet „retró”, de vehetjük kifejezetten modernre is a tálakra pakolt finomságok ízvilágát, ahogy szeretnénk. Rögtön mutatjuk, mi mindennel kínálhatjuk a vendégeinket. 

Először is készítsünk tekercseket! A két legnagyobb klasszikus a sonka- és sajttekercs. Mindkettőhöz válasszunk vékony, lehetőleg téglalap vagy négyzet alakú sonka- és sajtszeleteket. Természetesen más formájú is lehet a sonka/sajt, ovális vagy kerek szeletekből is elkészíthetjük a tekercseket. A töltelék lehet főzött, ha emellett döntünk, egy sűrű besamelt főzünk vajon lisztből, tejből, fűszerekkel, adhatunk hozzá mustárt és sok-sok reszelt sajtot is. Amikor kihűlt, kihabosítjuk további vajjal, majd megtöltjük a krémmel a sonkaszeleteket. Sajttekercseket is készíthetünk besamellel, de persze nem muszáj ragaszkodnunk a főzött krémhez. 

Jöjjön néhány egyéb verzió! Az egyik legegyszerűbb, ha sűrű natúr vagy tejszínes krémsajtot keverünk ki tejföllel – ha masszívabb krémet szeretnénk, vajjal –, majd ízlés szerint adunk hozzá mustárt, majonézt, csemege vagy csípős tormát, valamint sót, borsot. Tehetünk a krémbe szerecsendiót, apríthatunk hozzá friss bazsalikomot, snidlinget is. Hasonlóan finom krémet kapunk úgy is, ha főtt (konzerv) babot vagy csicseriborsót pürésítünk, majd dúsítjuk, krémesítjük vaj- vagy sajtkrémmel. Nyugodtan fűszerezhetjük egy kicsit rendhagyóan is, mondjuk adhatunk hozzá mexikói vagy indiai fűszereket. 

Főzzünk keményre egy jó adag főtt tojást! Miután kihűltek, pucoljuk meg, aztán már dolgozhatunk is velük tovább. Vághatjuk karikára, ezek kerülhetnek szendvicsekre, vagy kitölthetjük velük a hidegtálon maradt „hézagokat”. És persze a kaszinótojásról se feledkezzünk el! A klasszikus verziókat – aszpikkal vagy aszpik nélkül – mindenki ismeri, de ezúttal is eltérhetünk a megszokottól. Ehhez a kettévágott tojásból eltávolítjuk a sárgáját, majd kikeverjük puha, érett avokádóval. Adunk hozzá kevés fokhagymát, aprított korianderzöldet és némi lime-levet. Friss és üde, guacamole kedvelőknek szinte kötelező! 

 

Meríts még ötleteket! Top 10 szilveszteri partifalat

 

A salátákról se feledkezzünk el! A megfőzött – vagy konzerv – lencsét kikeverhetjük tejföllel, mustárral, adhatunk hozzá apróra vágott lila hagymát. Kikeverhetjük majonézzel is, sőt a klasszikus lencsesalátát átalakíthatjuk tésztasalátává is. A kihűlt főtt tésztát, például pennét, fusillit tejfölös, mustáros, majonézes dresszinggel kikeverjük, majd összeforgatjuk a főtt lencsével. Kockázhatunk hozzá sonkát, de ha még szilveszteribbet szeretnénk, a főtt, felkarikázott virsli lesz a legjobb választás. A klasszikus franciasaláta szintén nem hiányozhat az asztalról, de emellett érdemes akár egy savanyú káposztás, egy céklás vagy pedig egy friss zöldsalátát is kikészíteni, ez utóbbihoz bőven elegendő egy egyszerű, de nagyszerű olívaolajos-citromos dresszing. Jól fog esni a húsok mellé! 

Apropó, húsok! Jöhet minden, ami finom hidegen, legyen az kolbásszal töltött karaj vagy akár hajszálvékony szeletekre vágott sült kacsamell. Szalámiszeletek vagy felkarikázott kolbászok is jól mutatnak a tálon. Sőt! A baconbe tekert, töltött, sült pulykamell is finom hidegen, nyugodtan tegyünk ebből is a tálunkra.

Végül ejtsünk pár szót a könnyebb falatokról is! Kicsi pohárkákba tehetünk mártogatósnak valókat, például zöldfűszeres tejfölt vagy görög joghurtot, csicseriborsóból készült humuszt, babpástétomot. Melléjük pedig mindenképpen rakjunk ki sárgarépa- és uborkahasábokat, zellerszárat, hogy lehessen tunkolni. 

 

Ez is érdekelhet: 

Miért esznek olyan sokan savanyú káposztát és sertéshúst az új esztendő első napján?

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!