Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Évekkel később is véd az allergia ellen egy új kezelés

Négy évvel a kezelés befejezése után is védelmet nyújt a mogyoróallergiával szemben egy új módszer, amelyet ausztrál kutatók dolgoztak ki.
2017. augusztus 20.

A Murdoch Children’s Research Institute (MCRI) szakemberei 18 hónapon át adtak be naponta egy probiotikumot (Lactobacillus rhamnosus), valamint egy mogyoróban lévő fehérjét a mogyoróval szembeni súlyos túlérzékenységet mutató gyerekeknek – írta a BBC News.

A The Lancet Child & Adolescent Health című gyermekorvosi szaklapban megjelent tanulmányuk eredményei szerint egy hónappal a kezelés befejezését követően a gyerekek 80 százaléka, négy évvel később pedig a 70 százalékuk tudott még mindig mogyorót enni mindenfajta allergiás reakció nélkül. “A kezelt gyerekek kétharmada továbbra is fogyaszt mogyorót, sőt, több mint a felük rendszeresen fogyaszt mérsékelt vagy kifejezetten nagy adagokat belőle” – mondta Mimi Tang, az MCRI kutatója.

 A szakember szerint a szájon át alkalmazható kezelés lényege, hogy megváltoztatja a szervezetnek egy allergénre adott reakcióját “A probiotikum az immunrendszerre van hatással, ami azt jelenti, hogy védelemre és toleranciára sarkallja azt, nem pedig allergiás reakcióra” – magyarázta Tang, hangsúlyozva, hogy ez az első alkalom, hogy egy mogyoróallergia elleni kezelés ilyen hosszú távon hatékonynak bizonyult.

A különböző élelmiszerekkel, különösen a mogyoróval szembeni túlérzékenység drasztikus méreteket öltött az elmúlt évtizedekben. Jelenleg világszerte nagyjából 250 millió ember küzd valamilyen ételallergiával, ami több mint háromszorosa a 20 évvel ezelőtti mutatóknak.

forrás: MTI

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Gyere velem! Mentes helyek ételalallergia és érzékenység esetére

Gyere velem! Mentes helyek ételalallergia és érzékenység esetére

Gluténérzékenység, tejérzékenység, cukorbetegség – tízből két embert biztosan érint valamelyik táplálkozási zavar. A hazai éttermek lassan ébrednek ugyan, és sokszor találkozunk hiányosságokkal, de van már néhány hely, ahol rájuk is odafigyelnek. Körbe is néztünk, hol és mit kóstoljunk akár mert máshogy nem ehetünk, akár kíváncsiságból. Körbenéztünk és kóstoltunk!
A mogyoróvaj segíthet felismerni az Alzheimer kórt

A mogyoróvaj segíthet felismerni az Alzheimer kórt

méghozzá a betegség korai szakaszában
A laktózérzékenység jelei

A laktózérzékenység jelei

Milyen jelekből tudható, hogy óvatosan kell fogyasztanunk a tejtermékeket?

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.