Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: Seven Hills Distillery/Facebook)

Díjnyertes, nemzetközileg elismert gint főznek a zempléni parasztházban

2021. január 9.

Magyar gin ilyen magas nemzetközi elismerésben még nem részesült, mint a Seven Hills Distillery Tokaj ginje, írja a Turizmus.com. A Seven Hills Distillery egy kis kézműves whisky- és ginfőzde Bodrogkisfaludon, mely 2020 őszén nyitotta meg kapuit. A díjnyertes magyar brandnek mindössze három hónap kellett, hogy bekerüljön a szeszipar élvonalába.

2020-ban a The Gin Masters kiírást két fordulóban rendezték meg, ahová összesen több mint 300 gint neveztek a világ minden tájáról. A versenysorozat 2008-as indulása óta mára a világ egyik legrangosabb szeszipari megmérettetésévé nőtte ki magát, ahol az italokat 16 különböző kategóriában értékelik a szakma legjobb bírái.

„Komplex, csodálatos illata azonnal elárulja, hogy egy jól átgondolt itallal van dolgunk. Varázslatos és merész, egyben elegáns, virágos íze hosszan elkísér a szájpadláson, majd földes finissel ér véget” – írta a díjnyertes tokaji gin jegyeiről Bernadette Pamplin, a világ legrangosabb párlatversenyeinek állandó ginszakértő bírája.

„El sem hisszük, hogy tegnap még egy zempléni kis parasztházban egyszerűen csak gint főztünk, majd mára kiderül, hogy ugyanitt a világ élvonalába tartozó italt készítjük. Természetesen minden italgyártó cég szeretne a termékeivel nemzetközi díjakat nyerni, de az, hogy ez nekünk a megnyitásunkat követően alig három hónapon belül, az első kereskedelmi tételünkkel sikerül, ezt a legmerészebb álmunkban sem gondoltuk volna” – nyilatkozta Mészáros-Komáromy Dénes, a kis kézműves üzem tulajdonosa, és egyben lepárlómestere.

Forrás: Drive Me Baby, Turizmus.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Komoly kortyok: a gin

Komoly kortyok: a gin

A világ 50 legjobb bárjába választott Boutiq’ Bar egyik tulajdonosa újabb különleges világba kalauzolta a komoly italokat kedvelőket: ezúttal a ginről lesz szó.

Napi ajánlatunk

Top videók

Kókuszos tejberizs

Egyszerű, melengető desszert hűvös napokra.

Baconbe tekert burgonya őszi salátával

Fetás sütőtöksaláta dobja fel a sült burgonyát.

Füstölt sajtos krumplipüréfasírt

Maradék krumplipüré hasznosítására is tökéletes!