Az 5 legborzasztóbb dolog, ami magyar gasztro-műsorban történt
2023. January 16.Sokan kritizálták a Kádár-korszakban szocializálódott, régi vágású szakácsként képernyőre kerülő Benke Laci bácsit, pedig akadtak azért súlyosabb gasztrotörténeti bűnök is a magyar konyhaművészet történetében.
Mirelit
Szegény Laci bácsi csak tette a dolgát, és abból főzött, amiből a szponzorok miatt kellett, így került a legtöbb fogásba pulykamáj, és szinte még a gyümölcslevesbe is ételízesítő. De nem volt ez másként már a ’80-as években sem, amikor még kevésbé értettek a főzőműsorokhoz, de már lelkesen csinálták őket, és tele is pakolták a kor divatos termékeivel. Az ekkor készült készült Főzőcske – TV Fazék című műsorban például külön blokkot kaptak a gyorsfagyasztott, mirelit zöldségekből készült saláták, és természetesen akkor is lehetett már olyan szakácsot találni, aki elmondja, hogy ezek nagyon finomak.
A műsort sajnos nem lehet embeddelni, de itt megnézhető, ahogy a negyedik perctől kezdetüket veszik a borzalmak (mondjuk az előtte és utána következő részek is nagyon szórakoztatóak), és tényleg hihetetlen, hogy egyszerűen minden elkészült saláta undorító. Ezen kívül a műsor legnagyobb attrakciója az, hogy először szerepel benne egy elektromos kés… Mindenesetre az akkor széles körben elterjedő hűtőszekrényeket valamivel meg kellett tölteni, a mirelitet pedig meg kellett szerettetni, ez pedig olyan jól sikerült, hogy sokaknak még mindig az a vasárnap csúcspontja, amikor megjelenik egy sárga zenélő autó az előre panírozott sajtos pulykamellel.
Mikrohullám
A Mirelit után el kellett azért telnie pár évnek, de aztán beütött az újabb nagy divathullám, és mindenki mikrohullámú sütőt akart az országban. Sőt, szakácskönyvek is készültek hozzá, hogy meggyőzzék a vásárlókat, hogy ez az eszköz nem csak ételmelegítésre jó, főzni is kiválóan lehet benne. Ennek a mozgalomnak a működésére teszi fel a csúcsdíszt az alábbi felvétel, amiben maga az első és egyetlen Kozsó készít el egy mexikói csirke levest mikróban, konzervek és dobozos kenőmargarin felhasználásával.
Margarin
És ha már margarin, arról lehet vitatkozni, hogy a vaj egészséges-e, de a kettőt megkóstolva egyértelmű, hogy a margarin viszont nem finom. Ráadásul az sem egészséges, hiába készül növényből, úgyhogy kicsit a szívverésünk is megállt, amikor az alábbi videóban egy magyar szakácsa kb. fél kiló margarin felhasználásával készít barack mártást. Egy ilyen besamelért Lyonban valószínűleg bebörtönöznék, ehhez képest már szinte említésre se méltó, hogy fogalma sincs, hogy mi a különbség a tarka és a rózsabors között (előbbi ugye egy bors keverék, amiben van fekete, fehér, zöld szemes bors, és rózsabors is, míg utóbbi nem is bors, hanem egy teljesen más növény).
Kollégium, agglegényélet, trógerkonyha
Az általános igénytelenség szintén csodákra képes, ami egy kis pénztelenséggel a kellő konyhai szaktudás hiányában már tényleg apokalipszissel felérő gasztronómiai tragédiákhoz vezet. Ilyenkor születik meg a kollégiumok, legénylakások konyháiban a felturbózott csilis bab konzerv, az ömlesztett sajttal elkevert ketchupos spagetti, és a trógerkonyhák Szent Grálja, a tésztás kínai levesből összedobott izé.
Virslipolip úszkál az aszpiktengeren
És ha már megfőztünk valami tényleg majdnem ehetetlent, akkor azt díszítsük is fel a lehető legízléstelenebbül! Sajnos az igényes tálalás helyett még mindig az az általános, hogy valami iszonyúan nagy giccs épül fel a tálon, hogy mindegy, milyen ízű a pörkölt, mert raktak mellé a csárdában narancskarikát, és az a legnagyobb szakács, aki 5 másodperc alatt kifarag egy paradicsomrózsát az olcsó felvágottból és aszpikból épített hússzobrokból álló hidegtál tetejére. Amíg a receptoldalak legkedveltebb bejegyzése a „jópofa, vicces, imádják a gyerekek” virslipolip elkészítésének útmutatója, addig azért ne nagyon bízzuk el magunkat a pár étterem által begyűjtött magyar Michelin-csillagok miatt!