Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

A legfinomabb krumplipüré titka

avagy 7 hiba, amit sokan elkövetünk
2016. December 1.

1. Forrásban lévő vízbe tesszük a krumplit.

A tésztától eltérően, a krumpli esetében nem kell felforralni a főzővizet, mielőtt beletesszük a burgonyát. Ahhoz, hogy helyesen főzzük meg a krumplit, tegyük őket a lábosba, és öntsük fel annyi hideg vízzel, amennyi 2 cm magasan ellepi.

2. Nem sózzuk meg a vizet.

Legalább annyira bánjunk bőkezűen a sóval, mint tennék ezt a tészta főzésénél, így fogja a krumpli is magába szívni az ízeket. Sózzuk meg alaposan a főzővizet, így magát a pürét már nem is kell majd megsóznunk.

3. Nem egyforma darabokra vágjuk a krumplit.

Fontos, hogy egyforma méretűre vágjuk a krumplit, hogy egyenletesen főjön meg. Így el tudjuk érni hogy igazán krémes legyen a püré, félig megfőtt darabok nélkül.

4. Nem szűrjük le eléggé a megfőtt burgonyát.

Ragacsos krumplipüré? Köszönjük, nem. Szánjunk rá még egy percet, hogy megbizonyosodjunk róla, minden csepp víz lecsöpög róla.

5. Közvetlenül a hűtőből tesszük bele a vajat és a tejszínt.

Ne adjunk hideg vajat vagy tejszínt a frissen leszűrt burgonyához. Lehűti azt, és így nem tudjuk olyan krémesre pürésíteni. Várjuk meg, amíg a hozzávalók szobahőmérsékletűek lesznek, és csak utána keverjük hozzá.

6. Túl sokáig pürésítjük a robotgéppel.

A nyálkás krumplipürénél nincs rosszabb, és ezt akkor tudjuk elérni a leggyorsabban, ha túl sokáig pürésítjük. Addig pürésítjük a burgonyát, amíg forró és száraz, és ne botmixerrel dolgozzuk össze, bármennyire csábító is.

7. Vízben főzzük meg a krumplit.

Még egy apró szakmai titok a krumplipüréhez: ne vízben főzzük meg, hanem tejszínben. Ha vízben főzzük meg a krumplit, a benne lévő ásványi anyagok kioldódnak a vízben, amit pedig alaposan leszűrünk róla. Így kidobjuk a burgonya igazi ízét. Ha úgyis adunk tejszínt és vajat a püréhez, akkor már inkább főzzük benne a krumplit. Majd, miután leszűrtük, egy részét öntsük vissza hozzá.

 

Forrás: www.popsugar.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!