Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

7 piafelszívó (elő)szilveszteri kajaötlet, hogy ne érjen meglepetés

2022. December 29.

Ha átjön egy csomó haver, akik nem épp absztinensek, érdemes komolyabb szeszfelszívó menüötletekre is felkészülni. Íme, hét elég tuti tipp a konyhafőnöknek…

Malacsütés a verzió: egyben

Aki úgy dönt, egy egész malacot süt meg a vendégei részére, az nagy fába vágja a fejszéjét, ám korántsem lehetetlen a feladat. Érdemes az egész malackát pár nappal a sütés előtt már bepácolni, azaz legkésőbb ma, majd betenni a hűtőbe, vagy valami hűvös helyre. Belülről sózzuk alaposan be, kívülről nem szükséges. A kiálló részeket, fülét, farkát, tekerjük be alufóliába, nehogy megégjen. Amennyiben sütőben vagy kemencében készítjük el, nem pedig nyárson, érdemes alufóliába csavart pezsgősüveget rakni a hasába, nehogy sütés vagy mozgatás közben megroppanjon a gerince, a szájába pedig helyezzünk egy nagy krumplit, amit tálaláskor majd almára cserélünk. A sütőbe, amibe fektetjük, tegyünk rácsot, hogy a hosszú sülés alatt kiemelje az alján meggyűlt zsiradékból. Ne túl forró, 180 fokos sütőbe tegyük, s kilónként 45 perc sütési idővel számoljunk. Félóránként kenegessük át a bőrét szalonnával.

Malacsütés b verzió: falatkák formájában

Aki azonban ódzkodik a kismalacokat egyben megsütni, vagy egyszerűen nem jön annyi vendég, aki ezt a húsmennyiséget elpusztítaná, az készíthet egy-két kiló húsból isteni malacsültet. Érdemes ennek is nekiállni legalább egy nappal korábban, tűzdeljük meg szalonnával a malachúst, fokhagymázzuk, borsozzuk meg, s tegyük a hűtőszekrénybe. Trükk: egy kávéskanálnyi sót oldjunk fel fél pohár langyos vízben és fecskendővel juttassuk a bőr alá, ha ugyanis a bőrt só éri, akkor rágós, ragadós lesz. Sütés előtt késsel kockázzuk be a bőrt, majd irány a tepsi: zsírral és vízzel, alufólia alatt egy órát pároljuk, majd ezután sütjük ropogósra, miközben szalonnával kenegetjük.

Még mindig malac: köpenyben

Amerika kedvenc partiétele, sőt már inkább partikelléke a Pig in a Blanket, azaz malac takaróban. Ez nem más, mint virsli valamilyen bundában feltálalva, legtöbbször készen kapható leveles tésztában. Egyszerűen csavarjuk bele a virslidarabokat, tehetünk mellé mustárt, ketchupot, majonézt, könnyen olvadó sajtot, sőt a virslit ki is cserélhetjük kolbászkákra, így igazán magyaros ételt kapunk. A tészta tetejét szórjuk meg szezámmaggal, mákkal, mustármaggal, s 15 perc alatt süssük készre. Kiváló sörkorcsolya.

Virslis receptek bloggereinktől

Van élet a malacon túl: virslis-burgonyás rétes

Szintén kiváló alkoholfelszívó és gyomorkibélelő hatása van ennek a rétesnek, s ha elfogyasztunk belőle pár szeletet, legalább tényleg lesz értelme fogyókúrázni január 1-től. A burgonyát érdemes cikkekre vágni és a sütőben megsütni. A hagymát megdinszteljük, rárakjuk a virsliszeleteket, majd hozzáadjuk a kész burgonyát. Négy réteslapot kiterítünk, megkenjük olajjal, ráöntjük a keveréket, majd egy kis tejfölt, szépen feltekerjük, a tetejét megkenjük tojássárgájával és mehet is a sütőbe. Pár perc alatt kész is.

Éljenek a saláták: franciasaláta

A franciasalátában az a jó, hogy mindenki szereti és tökéletesen kiegészíti a virslit szilveszterkor. Egyszerű egytálétel lesz belőlük, mégis úgy néz ki, gondoskodtunk a vendégeinkről, sok időt töltöttünk a konyhában. Ma már lehet kapni fagyasztva is franciasaláta-alapot, bár gyakorlatilag csak borsó és sárgarépa van benne. Mi tehetünk még hozzá almát is, s kész is van az alap, már csak a szósz kell rá, ami tejfölből, majonézből, mustárból, pár csepp citromléből és cukorból áll.

Nem csak Waldorf-növendékeknek: Waldorf-saláta

Ez is hasonló, mint a franciasaláta, csak itt a zellert és az almát gyufaszál vékonyra szeleteljük, meglocsoljuk citromlével, hogy ne barnuljanak be, amíg elkészítjük az öntetet rá, ami felvert habtejszín és majonéz. Ha kész, adjunk még hozzá durvára vágott diót és sajtot. Tökéletes előétel szilveszter éjszakájára.

És a nagy amerikai klasszikus: Coleslaw-saláta

Ez a gyakorlatilag káposztasaláta, kis sárgarépával kiegészülve annyira laktató, hogy simán elmegy főételnek is. Az öntet rá majonéz, tejföl, cukor és egy csepp tárkonyecet keveréke.

Ebben az országban olyan salátahiány van, hogy káposztát adnak a KFC-ben és a Subway-ben is!

Néhány ötlet már az elő- és majd utószilveszteri bulin is bevethető, hajrá!

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Szilveszteri tortillatekercs

Szilveszteri tortillatekercs

Házibulira készülsz? A tekercs összetevőit előre is elkészítheted, aztán már csak melegíteni kell.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!