Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Teljes kiőrlésű pulykás quesadilla

Sajttal, gyros fűszerrel és fokhagymás majonézzel

Tarts otthon mindig egy csomag tortilla lapot a kedvenc fajtádból! Igazán megéri, hiszen szuper maradékmentő, ráadásul villámgyorsan elkészíthető.

 

Hozzávalók 2 adaghoz:

20 dkg pulykacombfilé

1 teáskanál gyros fűszerkeverék

kevés só

2 evőkanál olaj

4 púpozott evőkanál majonéz

1 nagyobb gerezd fokhagyma

2 db teljes kiőrlésű tortilla lap

6 dkg tetszőleges reszelt sajt

tejföl és pirított hagyma a tálaláshoz

 

Elkészítés:

A felcsíkozott pulykacombfilét összekeverjük a gyros fűszerkeverékkel és kevés sóval (ha a fűszerkeverék eleve sózott, ne adjunk hozzá), valamint az olajjal. Egy serpenyőt felhevítünk, és közepes lángon átsütjük rajta a húst. Amikor elkészült, szedőkanállal kivesszük, és félretesszük egy kicsit pihenni.

A majonézt kikeverjük a megpucolt, lereszelt fokhagymával. A pihentetett húst kisebb darabokra vágjuk.

A tortilla lapok egyik felét megkenjük a fokhagymás majonézzel, majd elosztjuk rajtuk a sült pulykát és a reszelt sajtot. Félbehajtjuk, majd forró, száraz serpenyőben átpirítjuk mindkét oldalukat.

A kész quesadillákat tejföllel és pirított hagymával tálaljuk, ízlés szerint még kevés ketchuppel vagy zöldfűszerrel is feldobhatjuk.

 

Ezt a receptet már próbáltad?

Cottage cheese lepénykék

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Túrós hajdinalepény

Gluténmentes lepénykék – tálald olyan feltéttel, amilyennel csak szeretnéd!

Sonkás töltött cukkini

Könnyű, zöldséges fogás nyári napokra

Lecsós kuszkusz

Gyors vegán recept könnyű vacsorákhoz

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!