Ezúttal a lekvár nyomába eredtünk. Ha csak azt tudnánk a szilváról, hogy számos egészségvédő tulajdonsággal rendelkezik, jól használható kalóriaszegény diétában, illetve hogy meglehetősen gazdag A-, B- és C-vitaminban, akkor is érdemes lenne belőle bőséggel fogyasztanunk ősszel. De miután hazánk egyik legismertebb gyümölcse, és meglehetősen könnyű télire is tartósítani, így aztán semmi sem állhatja útját egy jó lekvárfőzésnek.

A fától az üvegig

Hazánkban a gyümölcsfák negyedét szilvafák teszik ki, a nagyüzemi termesztésen kívül megélnek szőlőhegyen, a tőkék között, megtaláljuk őket a házikertekben, a porták udvarán, de igen sokat találunk belőlük egyszerűen az utak mellett. Számtalan fajtája van, kék, zöld, lila, sárga, piros. Készíthetünk belőle levest, mártást, süteményt, chutneyt, kompótot, aszalványt, pálinkát – és lekvárt. Ez a legnépszerűbb felhasználási forma, hisz a szilvalekvárt mindenki szereti, olcsón lehet a gyümölcshöz hozzájutni, jó esetben cukor sem kell hozzá, elég néhány óra rotyogtatás, kavargatás és máris megrakhatjuk a kamra polcait nassolnivalóval.

Üstben, tepsiben, szilkében, faládában

A hagyományos szilvalekvár főzése igencsak időigényes feladat. Legalkalmasabb rá a fán megérett, száránál már aszalódó félben lévő gyümölcs, amely könnyen leválik a magjáról. Többféle módszer forog közkézen a főzését illetően, van, aki kondérban, rézüstben, szabad tűzön, van, aki ecettel kiöblített tepsiben és sütőben főzi, abban azonban mindegyik módszer megegyezik, hogy akár 9-10 órán át is rotyogtatja a szilvát, mire az sűrűre, amolyan megáll benne a kanál-osra sűrűsödik, és a magját, amivel együtt főzték, valamint az összepöndörödött héját szépen ki lehet belőle passzírozni. Az ilyen módszerrel főzött lekvárt évekig el lehet tartani, főleg, ha széles szájú, öblös agyagedényben, a szilkében tárolják. Régen faládában akár évekig is el tudták tartani  a keményre főtt lekvárt. Télen aztán lehet tölteni vele barátfülét, tepertős tésztából formázott papucsot, buktát vagy gombócot is.