Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Így készül a legfinomabb csirkemell, amely omlós és lédús

A csirke sütéséhez van még trükköm, ami kétszeresen, sőt háromszorosan bebiztosítja a a száraz cipőtalp elkerülését!
2017. October 9.

Hozzávalók

  • csirkemell

Elkészítés

Na kérem, ez a módszer nem lesz nagy újdonság azoknak, akik kicsit is tisztában vannak az amerikai hálaadás ünnep szokásaival – és az akörüli vitákkal. Az egyik sarkallatos kérdés ugyanis mindig az, hogy a pulykát, amit ilyenkor sütni szoktak, pácolják-e vagy sem. És ez nem ám egy egyszerű pác, hanem olykor – a pulyka méretétől függően – vödörnyi vizes, sós, fűszeres lé. És a kulcs a sóban és a vízben van, ugyanis ez a sóoldat (4 ek só 1 l vízhez) könnyen beszivárog a húsba, ami ettől lédúsabb lesz; különösen jól működik ez a kiszáradásra hajlamos, kevésbé zsíros húsoknál, pl. a csirkemellnél is. Ebből már látszik, hogy a vitában én a pácolni oldalon állok, nekem eddig mindig bejött. Számtalanszor sütöttem így pulykát hálaadásra és karácsonyra is, de karajt is, és igen, a csirkemellet is így szoktam sütni. Ráadásul a csirkemell filének mindössze fél-1 óra pácolás kell, mert kisebb, vékonyabb. A karajt viszont ugyanúgy, ahogy a pulykát, egy éjszakára bent hagyom a lében. A csirke sütésnél pedig van még trükköm, ami kétszeresen, sőt háromszorosan bebiztosítja a a száraz cipőtalp elkerülését.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

Az egyik, hogy alaposan megszárítva, utána olvasztott vajjal megkenve, a sütőben sütöm. Persze süthetném, és néha szoktam is, serpenyőben, akkor nem vajon, hanem minimum vaj és olaj keverékében, hogy ne égjen meg a vaj. De az a tapasztalatom, hogy egyenletesebben sül sütőben. A serpenyőt akkor használom, amikor kérget szeretnék, ilyenkor magas lángon kérgesítem a felületét, de ha vastagabb mellfiléről van szó, általában akkor is a sütőben végzi, hogy belseje is egyenletesen átsüljön. Itt, és egyébként a hússütésnél az egyik legjobb barátod a maghőmérő. A csirkét kb 85ºC-ra kell sütni az optimális eredményért, de rutinnal ezt úgy is érzed, ha megnyomkodod a húst. Egy átlagos mellnél ez sütőben, kb 210ºC-on kb. fél óra, ha előtte hűtőben pácoltad. Egyébként langyos sós vízzel a pácolási folyamatot is felgyorsíthatod. Ha kivetted a sütőből, akkor hagyd állni. Ez nagyon fontos lépés, a hamadik a tuti eredmény felé vezető úton. Ilyenkor a hús nedvei bent maradnak, és nem szivárognak ki, így még lédúsabb lesz az étel.

Hát ennyi a nagy titok, ki lehet próbálni, és érdemes is. Természetesen a csirkét az olvasztott vajas kenés után bármivel lehet fűszerezni, nekem kedvencem a füstölt paprika, de sima só és bors is jöhet. És persze nem csak a vajas kenés az egyetlen út: ha pácolod a csirkemellet, és utána panírozod, szintén különlegesen lédús rántott csirkét kapsz.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Paradicsomos, spenótos, csirkés egytálétel, és csak egy serpenyő kell hozzá, meg kb. 25 perc, mindennel együtt!

Paradicsomos, spenótos, csirkés egytálétel, és csak egy serpenyő kell hozzá, meg kb. 25 perc, mindennel együtt!

Nagyon sokféle ízt kapsz ezért az időért, és négy embert is jóllakatsz vele mindössze 20 dkg tésztából!
Te jó ég, máris becsöngetnek! 4 hozzávalós, gyors reggeli az útra

Te jó ég, máris becsöngetnek! 4 hozzávalós, gyors reggeli az útra

Reggeli batyu - mert néha jól jön egy ilyen mankó, ami buszon, autóban séta közben is megehető, és gyerek is, szülő is élvezi.
Gyümölcsös süti, avagy cobbler - szinte bármiből

Gyümölcsös süti, avagy cobbler - szinte bármiből

Mert tényleg bármiből elkészíthető ez a remekül variálható desszert, ha van otthon gyümölcs, liszt, vaj, és cukor. Vagyis kicsit pitetészta, kicsit keksz, ropog és édes, és ha egyszer elkészíted, örökre megjegyezted.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!