Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Vegán burrito

Készíts fűszeres, rizses-babos burritót csupa vegán hozzávalóból!

A tofu igazán sokoldalú, hiszen akár össze is morzsolhatod, így raguk, töltelékek alapja lehet. Pont úgy, mint ebben a receptben.

 

Hozzávalók 4 darabhoz: 

12 dkg rizs 

só 

1 csomag (18 dkg) füstölt tofu 

2 evőkanál olaj 

4-5 szál újhagyma 

2 nagy gerezd fokhagyma 

½-1 csilipaprika ízlés szerint 

1 kis konzerv (7 dkg) sűrített paradicsom (18-20%-os) 

1-1,5 teáskanál mexikói fűszerkeverék (burrito, taco vagy fajitas) 

12 dkg (½ konzerv) vörös kidney bab 

4 db (4*kb. 6 dkg) teljes kiőrlésű tortilla lap 

10 dkg vegán sajt 

 

Elkészítés: 

Az összeállításhoz először megfőzzük a rizst bő 1,5-szeres, enyhén sós vízben. Amikor elkészült, félretesszük. 

A tofut néhány szeletre vágjuk, majd apróra morzsoljuk. 

Az olajat felhevítjük egy serpenyőben, majd a megpucolt, finomra aprított újhagymát, valamint a lereszelt fokhagymát megfonnyasztjuk rajta. Hozzáadjuk a felaprított csilit is, majd az összemorzsolt tofut. Rákanalazzuk a paradicsomot, megszórjuk a fűszerkeverékkel, ha szükséges, meg is sózzuk. Pár perc alatt összefőzzük, végül belekeverjük a lecsepegtetett babot. 

A tortilla lapokra először főtt rizst teszünk, majd ezen elosztjuk a fűszeres tofut és a reszelt vegán sajtot. Összehajtjuk, feltekerjük, és egy forró, száraz serpenyőben átpirítjuk mindkét oldalukat. Salátával tálalhatjuk. 

 

Ezt a receptet is próbáld ki: 

Csípős-mézes csirkeszárnyak

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Zöldséges-húsos üvegtészta

Amíg megpuhul az üvegtészta, a feltét is elkészül

Sajtos-kolbászos uzsonnasüti

Szendvics helyett ezt is csomagolhatod az uzsonnás dobozba!

Csirkesaláta sajtos rúddal

Augusztus végén és szeptemberben még nyugodtan rendezhetsz egy-két kerti partit!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!