Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Cézár saláta

Adásban volt: 2013. október 1.
A recepthez tartozó videó
A világ egyik legismertebb salátája a Cézár, amit sajnos csak kevés helyen készítenek az eredeti recept szerint, pedig úgy az igazi, ha szardellával készül.
2016. július 21.

Hozzávalók

2-4 adag
  • római saláta
  • 1 tojás
  • 2 szardellafilé
  • dijoni mustár
  • citrom
  • fokhagyma
  • olívaolaj

  • bors
  • 2 szelet kenyér
  • 5 dkg parmezán

Elkészítés

A fokhagymás kruton elkészítéséhez egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a fokhagyma gerezdet, amit csak szétnyomunk, és a ebben a fokhagymás olajban pirítjuk meg a kenyérkockákat.
Az öntethez a tojást rövid időre hőkezeljük, azaz 1-2 percre forrásbn lévő vízbe merítjük.  
Hideg vízben lehűtjük, majd feltörjük. A tojást elkeverjük egy teáskanálnyi mustárral, fél citrom levével, és végül az apróra vágott szardellával.  
Sózzuk – de csak óvatosan, mert a szardella sós – és borsozzuk.
Lassan belecsorgatjuk az öntetbe a négy evőkanálnyi olívaolajat.
A római saláta leveleit tépkedjük darabokra, és keverjük össze az öntettel, szórjuk meg a reszelt parmezánnal és forgassuk össze a salátával és a fokhagymás kenyér kockákkal, amiből a tetejére is tartsunk meg párat, és azonnal tálaljuk.
 
 

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Nyári paradicsomos padlizsán- és cukkinisaláta, fokhagymás csirkemell

Nyári paradicsomos padlizsán- és cukkinisaláta, fokhagymás csirkemell

Ez a fantasztikus zöld fűszerekkel, újhagymával, fokhagymával, paradicsommal, citrommal készített padlizsán- és cukkinisaláta a grillezett fűszeres csirkemellel és egy pohár borral ideális vacsora egy nyári estén, de természetesen egy grillpartin is tökéletes fogás.
Habos citromkrém

Habos citromkrém

Könnyű nyári édesség. A citrom fanyarsága ebben a habban, ha már csak rágondolunk is hűsít, és ha még megkóstoljuk!

Napi ajánlatunk

Top videók

Túrós-mustáros csavart rúd

Hétvégére vagy akár a gyereknapi bulira?

Harcsaburger

Kaporral és olajbogyós szósszal, finom harcsafiléből.

Sós rétesszendvicsek

Klasszikus szendvics helyett jöhet rétes uzsonnára?