Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Egyserpenyős tacotészta

Kevés mosogatás, finom ízek és sok sajt!
2017. February 16.

Hozzávalók

6 főre
  • 0,45 kg darált marhahús
  • ½ csésze hagyma (apróra vágva)
  • ½ tk. őrölt fokhagyma
  • 2 csésze víz (osztva)
  • 1 csésze salsa
  • 1 csésze fagyasztott kukorica
  • 1 csomag taco fűszerkeverék
  • Két bögrényi csőtészta
  • 1 csésze taco szósz
  • 1,5 csésze reszelt sajt
  • opcionális feltét: zöld hagyma, kockázott paradicsom, tejföl, kockázott avokádó

Elkészítés

Egy mély és széles serpenyőben süssük barnára a húst. Szűrjük le róla a zsírt, adjuk hozzá a hagymát és a fokhagymát, főzzük össze közepesen magas lángon (1 perc).  Öntsünk hozzá 1 csésze vizet, a salsa szószt, a kukoricát és a taco fűszerkeveréket. Keverjük össze alaposan, majd adjuk hozzá a tésztát (nyersen) és a taco szószt.

Forraljuk fel a serpenyő tartalmát, majd helyezzünk rá fedőt, vegyük takarékra, főzzük 5-7 percig. Öntsük hozzá a második pohár vizet, keverjük át alaposan, majd lefedve főzzük további 5-7 percig. Vegyük le a gázról, szórjuk meg sajttal, a választott feltéttel, tálaljuk azonnal.

 

 

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Konfitált kacsataco chilis avokádó-mangó salsával

Konfitált kacsataco chilis avokádó-mangó salsával

"Nem kényszerből gyorskajálunk, hanem azért, mert szeretnénk"

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!