Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Készítettél már húst - dzsúzzal?

A franciák ezt a pikáns főzőcskét is mesterfokon űzik.
2022. március 27.

Dzsúzzal – ennyit jelent a francia “au jus” kulináris kifejezés. Nem egészen a gyümölcslevekre kell ilyenkor gondolnunk, hanem arra a folyadékra, amit főzés alatt a hús kiad magából. Házilag sem ördöngösség előállítani ezt a pikáns szószt, melyhez mindössze három hozzávaló szükségeltetik.

Öt perces munkát igényel, és fel fog dobni sok, unásig ismert receptet, illetve olasz szendvics mellé (képünkön) vagy bármilyen mártogatósnak is tökéletes. Ha megkóstoltuk, utána már a boltban kapható változatra könnyen mondunk majd nemet. Talán a marhasült esetében veszi ki a legjobban magát, ha egyébként is hódolunk ennek a műfajnak. Legyen szó akár natúr bordaszeletről vagy serpenyős sültről, mely kellemesen nedves melegben rotyog. Az ilyenkor keletkező szaft adja ki a legjobb au jus-élményt. A fő fogás utáni maradékokat, vagy egy következő marhasültet is mennyeivé tud varázsolni, ha ehhez a húsléhez – vagy akár szűrt húsleveshez – még két hozzávalót illesztünk.

Az egyik a Worcester-szósz, a másik pedig a vörösbor, melyekkel pár perc, és megtörténik a csoda. Ám csirkével és disznóval is hasonlóképpen beválhat ez a recept. Először is vegyük ki a sült húst (és ha van bőven, akkor egy kis levet is) a serpenyőből, majd közepes hőfokon tartsuk a tűzhelyen az edényben a “dzsúzt”. Adjunk bele a másik két hozzávalóból, miközben egy fakanállal a letapadt barna részeket is mozgassuk át. Ezek a darabkák adják a massza “sava-borsát”, illetve mosogatni sem kell annyit, mintha két külön edénnyel dolgoznánk. Löttyintsünk a szószhoz még egy kis plusz húslevest, ha tettünk félre korábban, és lassú tűzön főzőcskézzünk tovább. Ha jól megpároltuk, akkor forrón tálaljuk: mindenféle finom husi mellé jól szól, de mártogatósnak szintén mennyei. Amerikában például a French Dip szendvicshez is nagy keletje van.

Tipp: Így főzz tasakban

A gravy szósz annyiban más, hogy ott a húsok által kieresztett levet búzaliszttel vagy kukoricakeményítővel sűrítik be. Az au jus viszont gluténmentes – illetve ha csak a Worcester-szószba nem tett a gyártó ilyesmit; a hús és a bor elvileg tiszta.
Ha például ilyen alapú burger szószt készítenénk, akkor a fűszeres barna mustár, ketchup és majonéz, paprika, illetve savanyú uborka aromája fog összeolvadni a húslével, a szendvics közepébe pozicionálva. Az összetevőket ízlés szerint adagoljuk, majd turmixoljuk krémesre. Steak vagy marhaszegy leve az ideális, de csilipaprika pelyhekkel is megbolondíthatjuk a pikáns masszát, vagy akár egy csipet cukorral is operálhatunk.

Ez szintén kapóra jöhet:

Szendvicsbe vagy sültkrumplihoz jöhet a pofonegyszerű aioli szósz?

 

Perzsa
Forrás: easysaucerecipes.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Nem mindegy, hogy kukoricakeményítőt vagy lisztet használunk!

Nem mindegy, hogy kukoricakeményítőt vagy lisztet használunk!

Az egyes hozzávalók előnyei bizony eltérhetnek egymástól.
Napi alapanyagunk, a marhahús - 15 recepttel

Napi alapanyagunk, a marhahús - 15 recepttel

Mutatjuk kedvenc marhahúst igénylő receptjeinket az ízesélet arcaitól
Húslevesem télen-nyáron

Húslevesem télen-nyáron

A húslevesnek pont az a lényege, hogy mindig van hozzá alapanyag.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!