Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Hajrá, körte!

A körtének számtalan jó tulajdonságát ismerjük, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy egész évben beszerezhető gyümölcs. Ugyan miért ebből eszünk a legkevesebbet?
2015. október 1.

A kínaiak már 3000 éve foglalkoznak a termesztésével, így nem meglepő, hogy Kína ma is az egyik legnagyobb körtetermelő ország. Európában a XVIII-XIX. században vett nagy lendületet a nemesítése. Manapság egész évben beszerezhető a körte valamelyik fajtája, a kicsi, vajpuha válfaja már júniusban a piacra kerül, aztán érkezik a csodás, lédús Vilmos, a később érő Alexander, majd a valamivel borsosabb árú Abate. Ha van megfelelő helyünk a téli tárolásra, és betartunk néhány szabályt,  hónapokig kerülhet friss gyümölcs az asztalra.

Harapjunk vackorba!korte_2

A körte igen gazdag A-, B1-, B2-, és C- és K-vitaminban. A K-vitaminnak fontos szerep jut a véralvadás elősegítésében, az érelmeszesedés megakadályozásában, de a csontritkulás megelőzésében is. Az ásványi anyagok közül vas, cink, magnézium, kalcium, kálium, jód és réz fordul elő a körtében. A réz fantasztikus antioxidáns, segít megvédeni a szervezetet a szabad gyökök okozta károktól. Tény, hogy a körte bórtartalma jó hatással van a mentális állapotra, fogyasztásával jó eséllyel kerülhetjük el a kimerültséget, depressziót, de kiváló segítség lehet szellemileg megterhelő időszakokban is. Mindezek fényében érthetetlen, miért kullog sereghajtóként a gyümölcsök között. Körtéből fogyasztjuk ugyanis fejenként a legkevesebbet egy évben.

Mi legyen belőle?csipkebogyós körtelekvár

Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy barátoktól, rokonoktól ölünkbe hullik néhány kiló körte, bizonyosan a bőség zavarával fogunk küszködni, mit készítsünk belőle. Legjobb persze, ha nyersen fogyasztjuk, de felhasználási területe ezen kívül is széles. Közismert, hogy körtéből nagyon finom, jó minőségű pálinkát lehet főzni, különösen az érett Vilmosból. Ámde ha nincs kedvünk otthoni pálinkafőzéssel pepecselni, választhatunk, hogy levest, mártást, lekvárt készítsünk-e belőle, vagy pitét töltsünk vele, netán vadhoz adjuk köretként, de nem megvetendő a sajttál mellé sem kísérőnek almával és dióval. A különleges ízek kedvelőinek pedig a chutney-főzést ajánljuk. Az indiai chutney alapja az ecet, a cukor és a vöröshagyma, ezt lehet aztán különböző alapanyagokkal, fűszerekkel kombinálni. Körtéhez a szerecsendiót, a gyömbért és a chilit ajánljuk különösen, de nagyon jól passzol hozzá a rozmaring is. Készítsük a kosarakat!

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Gyömbéres-körtés reggeli turmix

Ez a körtés turmix kifejezetten egészséges, gyorsan elkészíthető és bearanyozza az egész napot.

Lila káposzta saláta kéksajttal és körtével

Káposztasaláta, ami bármilyen ételnek méltó kísérője lehet. Készítsünk mellé egészben sült szűzpecsenyét!
Körtés zellerleves

Körtés zellerleves

A ősz ízei, egy friss krémlevesben, melyet akár hidegen is ehetünk.

Napi ajánlatunk

Top videók

Húsos-vöröslencsés spagetti

Gyors és laktató tésztaétel a téli napokra.

Édesburgonyás palacsinta

Könnyű vacsora. Vagy extrán laktató reggeli?

Buddha-tál

Finom, egészséges, sokoldalú és a végtelenségig variálható – ez a Buddha-tál.