Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Húsvét utáni tojásos nokedli

2017. április 22.

Húsvétkor mindig sokat és jókat eszünk. Most, hogy az ünnepnek vége, jön a sok evéstől, esetleg locsolástól bágyadt hétköznap és hétvége, amikor a hűtőt kinyitva farkasszemet nézünk a maradék sonkákkal, tojásokkal, zöldségekkel. Az sem meglepő, ha ilyenkor valami merőben más jellegű ételre vágyunk, de a lelkiismeretünk azért azt diktálja, hogy a meglévő készleteket ne hagyjuk veszni.

Így találkozik nálam rendszeresen a tavaszi étrend állandó visszatérője, a tojásos nokedli (és a hozzá kötelező fejes saláta) a húsvétról maradt csemegékkel az alábbiak szerint:

Hozzávalók

  • 5 tojás
  • 20 dkg liszt
  • kb 1,5 dl víz
  • apróra vágott sonka
  • füstölt kolbász szeletelve
  • 3 szál zöldhagyma
  • 5 dkg sajt
  • 2 evőkanál vaj
  • só, bors

Elkészítés

A lisztből, két tojásból némi víz és só hozzáadásával lágy tésztát kevertem, melyet a lobogó vízbe szaggattam. Miután a nokedli feljött a víz felszínére, leszűrtem és folyó vízzel átöblítettem, majd egy tálba öntve vajat kevertem hozzá.

Egy serpenyőben az apróra vágott húsokat és hagymát kevés vajon megpirítottam, majd a felvert három tojást hozzáöntöttem. Időnként kevergetve készre sütöttem, majd reszelt sajttal megszórva tálaltam.

Közben pedig Scott H. Biramtól szólt a Just another river.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Sous vide marhaszegy

Sous vide marhaszegy

Az eredmény pedig egy parádés zamatú, enyhén füstös, omlós, szájban olvadó kompozíció lett, ami azt igazolta, hogy megéri bajlódni vele.
Borkorcsolyák egybegyúrva: almás sajtos pite

Borkorcsolyák egybegyúrva: almás sajtos pite

Az alma és a sajt jó barátok, egy pohár finom bor mellé kifejezetten remek harapnivalók. Azért szeretem ezt a pitét, mert egyesíti a két összetevő erényeit.

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.