Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Óvári szelet csirkemellből

Sertéshús helyett készítsd szárnyasból!
2022. September 26.

Szaszkó Andi, a Salátagyár blog szerzőjének receptje. Kövesd Andit a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on is! 

Mindegy, hogy épp életmódváltásban vagy, vagy egyszerűen csak diétázó vendégeket vársz, mindenképp nyerő ebéd lesz ez a fehérjedús gombás hús. A hagyományos recepthez képest sokkal kevesebb zsírt tartalmaz és a fehérjetartalma is magasabb a hagyományos óvári szeletnél. Köretként kínálhatsz mellé bulgurt, kuszkuszt vagy kevés olajjal, sütőben sült édesburgonyát friss salátával kísérve!

Hozzávalók

4 személyre
  • 1 kg csirkemellfilé
  • 50 dkg csiperkegomba
  • 10 dkg magas hústartalmú csirkemell sonka
  • 10 dkg light trappista sajt
  • 5 evőkanál (kb. 5 dkg) olaj
  • só, őrölt bors ízlés szerint

Elkészítés

 

A csirkemellfilét vékony szeletekre vágjuk, mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk. 3 evőkanál olajat felforrósítunk, majd a csirkemellszeletek mindkét oldalát hirtelen megsütjük rajta, csak annyira, hogy kérget kapjanak, de ne süljenek át. Az elősütött csirkemellszeleteket egy tepsibe sorakoztatjuk.

Ugyanabba a serpenyőbe – amiben a csirkét sütöttük – beletesszük a maradék olajat, majd a felszeletelt, sóval és borssal ízesített gombát lesütjük benne úgy, hogy ne maradjon leve, majd hagyjuk kihűlni.

Amíg a lepirított gomba hűl, minden szelet húsra teszünk egy fél vagy egész szelet (a szelet méretétől függően) csirkemellsonkát.

A kihűlt gombát összekeverjük a reszelt trappista sajttal és a csirkemellek tetejére halmozzuk. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük. Frissen, melegen a legfinomabb.

 

Ezt a receptet is próbáld ki: 

Tonhalas bulgursaláta

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Krémes vaníliás proteinpuding házilag

Krémes vaníliás proteinpuding házilag

Otthon elkészíthető vaníliás proteinpuding egyszerűen, gyorsan, könnyen beszerezhető alapanyagokból.
Illatos fordított körtetorta zabpehelylisztből

Illatos fordított körtetorta zabpehelylisztből

Beköszöntött az ősz és vele együtt a lédús, édes körte szezonja.
Almás-fahéjas amerikai zabpalacsinta

Almás-fahéjas amerikai zabpalacsinta

Gyors, egyszerű és diétás édesség zabpehelylisztből.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!