Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Shakshuka

"Megemlékezésképpen és emlékeztetőül"
2016. November 18.

A lenti gondolatokat a tavalyi év novemberében fogalmaztam meg, a péntek 13-i párizsi terrortámadásokat követően. Mivel a világ lassan változik, ha egyáltalán, a leírtak ma is aktuálisak, valamivel több, mint egy évvel később. Így a szokásos pársoros vidám felvezető helyett egy évvel az események után itt is megosztom őket megemlékezésképpen és emlékeztetőül.

“Napok óta a hétvégi események nyomán születő reakciókat figyelem, a körülöttem lévő közvetlen és tágabb környezetem, a világ, a politika, a sajtó, a hétköznapi ember, a barát, a család, az ismerős reakcióit. A felháborodás, a megrendülés, a szomorúság, a düh, a félelem sok formában ölt testet, de gyakran a leírt vagy elmondott szavak és a mögöttes gondolatok kifejezetten sokkolóak, ezen eszmék általánossá válásának következménye pedig nem kevésbé ijesztő, mint maga a terror… kvázi beláthatatlan.

Az ember ösztönösen érez, a civilizált ember ezeket az érzelmeket aztán hagyja leülepedni, majd újrakeretezi őket, megszelídíti a szívét, a gondolatait, megrázza magát és továbblép. Az egyetlen lehetséges irányba: a megbékélés irányába. Tömegesen tették ki a napokban a felhasználók Martin Luther King örök érvényű idézetét a Facebookra, miszerint „A sötétség nem tudja a sötétséget kiűzni. Csak a fény képes rá. A gyűlölet nem tudja a gyűlöletet legyőzni. Csak a szeretet képes rá.” A félelemkeltés egy rendkívül hatékony fegyver, amire mi, emberek jól kiszámíthatóan reagálunk. Bezárjuk az ajtóinkat, ablakainkat, szívünket, határainkat mindenki előtt, aki csak kicsit is hasonlít arra, aki fenyeget minket, és ezzel engedtünk a terrornak, belementünk a másik oldal élet-halál játékába. Ahelyett, hogy az elutasításunkat a megfelelő irányba csatornáznánk, és felmérnénk annak a veszélyét, amit az általánosítás hordoz magában.

Sok muzulmán barátom él a világban szerte. Huszonéve meglévő barátaim. Aggódom értük. Vajon éri-e őket bántódás amiatt, mert ők kelet felé imádkoznak, Ramadánt ülnek és jobbról balra írnak alá. És aggódom magunkért, akik rendre beleesünk az előítéletes gondolkodás primitív csapdájába.

Amikor a kislányomnak a hétvégi eseményeket próbáltam a kilencéves fejében helyretenni, mielőtt az iskolában rázúdulnak a még mit sem sejtő kicsi gyerekek otthonról hozott sokat sejtető félmondatai, emberekről beszéltem neki: jó és rossz emberekről, nem pedig jó és rossz népekről. Ezt  fontos már ilyen idős korában is megkülönböztetnie. Fontos, hogy úgy nőjön föl, hogy tudja: bizonyos emberek és tetteik nem definiálják a velük azonos színű, vallású, származású embereket. Az ő iskolájába is járnak muszlim gyerekek. Úgy engedtem el ma reggel, hogy kértem, vigyázzanak egymásra. Részünkről kezdettől tudatos döntés, hogy sokszínű és vegyes kultúrájú közegbe járatjuk a gyerekeinket, és igyekszünk a legjobb tudásunk szerint toleranciára nevelni őket. Mégis aggódom. Mert bár nemzetközi iskola révén az „emberanyag” összetétele szülői vonatkozásban is magasabb iskolázottságot és haladóbb gondolkodást feltételez, mégis akadhat egy-egy más látásmóddal rendelkező „felnőtt”, akinek egy kellően át nem gondolt, felelőtlenül elejtett, vagy épp szándékosan szajkózott ártó mondata beszivárog a kis közösségükbe, és rést üthet a féltve őrzött tolerancia pajzsán. Bízom az iskolában, bízom az iskola szellemiségében, és hogy azt megfelelően tudja közvetíteni a gyerekek felé, az általuk hőn hirdetett és védelmezett szabad gondolkodásra nevelve a kicsiket.

Egy másik kép is eszembe jut, amit sokat láttam keringeni a neten. Két kislányt ábrázol, egy feketét és egy fehéret, ahol az előbbi az utóbbi arcát símogatja, a felirat pedig: „A rasszizmus nem velünk születik. Megtanítják nekünk.” Hát legyünk rossz nebulók! Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, kizökkenteni, ne engedjük, hogy a negatív érzelmek, mint a harag, a düh, a félelem befészkeljék magukat az érzéseinkbe, a gondolatainkba, a mindennapjainkba! Tudjunk szeretni előítéleten túl, élni terrortámadások után, értékelni a szabadságot, élvezni, hogy sokszínű a világ, és bízni, bízni, bízni abban, hogy ez így van jól.

Én ezt a gondolatmenetet szimbolikusan egy csodás közel-keleti fogással, az izraeli vagy más források szerint arab lecsóval zárom. És innen üdvözlöm az európai, az arab, a latino, az ázsiai, a hetero, a meleg, a fekete, a fehér, a zsidó, a muzulmán barátaimat világszerte.

Hozzávalók:

  • 1/2dl olívaolaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 piros kápiapaprika
  • 1ek őrölt római kömény
  • 1tk őrölt koriander
  • 1ek őrölt édes pirospaprika
  • 1 csipet cayannebors
  • 1 paradicsomkonzerv
  • 3 tojás
  • 5dkg fetasajt
  • 1/2 csokor korianderzöld

 

Elkészítése:

1. A felszeletelt hagymát és paprikát az olajon 20 percig dinsztelem alacsony lángon.

2. Hozzáadom a felszeletelt fokhagymát, az őrölt fűszereket, és lepirítom kicsit, majd felöntöm a paradicsomkonzervvel, sózom, borsozom, elkeverem.

3. A masszát egy tűzálló tálba teszem, rámorzsolom a fetát, a tetejére ütöm a tojásokat, és 180 fokra előmelegített sütőben 7-8 percig sütöm.

4. Friss korianderzölddel és chilipehellyel kínálom.

#parisisaboutlife #lifeisaboutliving #peace”

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!