Rakott nokedli
Csupa egyszerű hozzávalóból készült ez a rakott étel, az ízek azonban önmagukért beszélnek! Ha kéznél van, a zsályát ne hagyjátok ki belőle semmiképp!
A videóban fél adagot készítettünk.
Hozzávalók (4-6 személyre):
A nokedlihez:
40 dkg liszt
2 tojás
só
kb. 3-3,5 dl víz
A húsos réteghez és az összeállításhoz:
1 evőkanál olaj
10 dkg bacon
20 dkg kolbász
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
4-5 levélke zsálya
20 dkg csiperkegomba
őrölt fekete bors
50 dkg tejföl
2 tojás
20 dkg füstölt sajt
30 dkg trappista sajt
Elkészítés:
A nokedlihez a lisztben elkeverjük a tojásokat, megsózzuk, majd apránként hozzácsorgatjuk a vizet. Összekeverjük, éppen csak addig, amíg összeáll a tészta, nem szükséges kidolgozni! A tésztát lobogó, sós vízben kiszaggatjuk, majd letakarva félretesszük (egy kevés olajat bele is keverhetjük, hogy ne tapadjanak össze a szemek).
Egy serpenyőben kevés olajat hevítünk, rádobjuk a felcsíkozott bacont, majd a karikákra vágott kolbászt. Sütni kezdjük. Hozzáadjuk a megpucolt, felvágott hagymát, megpároljuk, majd jöhet hozzá a az aprított fokhagyma és zsálya. Végül rászórjuk a megtisztított, felszeletelt gombát is, és erős lángon összesütjük. Közben sózzuk, borsozzuk.
A tejfölben kikeverjük a tojásokat, sózzuk, borsozzuk, majd belekeverjük a lereszelt füstölt sajtot és a trappista sajt harmadát. Összeforgatjuk a nokedlivel.
Egy nagy sütőtálban kiterítjük a nokedli felét. Erre kerül a húsos-gombás réteg, majd a nokedli másik fele. Tetejét megszórjuk a többi trappista sajttal, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük (a végén a sajtot kissé megpirítjuk a tetején).