
Vichyssoise
Ilyenkor, majdnem télvíz idején az embernek nem éppen hideg levesekhez van kedve, ezért lehet talán első hallásra furcsa, hogy ma éppen a vichyssoise (visisszoáz) leves napját ünnepeljük, egy általában hidegen tálalt, burgonyás póréhagyma-krémlevesét. De hadd oszlassam el a félreértést: a vichyssoise-t LEHET hidegen is tálalni, ám melegen is nagyon tuti, főleg ebben a hidegben. Elképesztően krémes, melengető leves, és nem mellesleg nagyon egyszerű elkészíteni, valamint a hozzávalók száma is kevés. Ráadásul póréhagyma szezon is van, úgyhogy én azt mondom, ne csak ma, hanem ezen a télen minél többször egyetek ilyen levest. Vigyázat, nagyon tejszínes; kevésbé nehéz leveshez az 1:1 alaplé-tejszín arányt meg lehet változtatni az alaplé javára.
Hozzávalók
4 személyre- 4 ek. vaj
- 8 póréhagyma fehér része vékonyra karikázva (a zöld bármihez felhasználható, amihez hagyma kell, vagy pl. póréhagymatortát is készíthetünk belőle)
- 2 közepes burgonya meghámozva, apróra felkockázva
- ½ l csirke alaplé
- ½ l tejszín
- 1 csipet őrölt szerecsendió
- só, bors
- 1 kis marék (kb. 8-10 szál) snidling apróra vágva
Elkészítés
Egy nagyobb, vastag aljú lábosban megolvasztjuk a vajat, majd hozzáadjuk a póréhagymát. 5 percig pároljuk, figyelve arra, hogy ne piruljon meg. Hozzáadjuk a burgonyát is, további 1-2 percig pároljuk, majd felöntjük az alaplével, és felforraljuk. Alacsonyabbra vesszük a lángot, épp, csak gyöngyözzön, és 35 perc alatt puhára főzzük a burgonyát és a póréhagymát. Botmixerrel vagy turmixban leturmixoljuk, majd hozzáadjuk a tejszínt, a szerecsendiót, és sózzuk, borsozzuk. Visszatesszük a tűzre, felforraljuk, majd 5 percig főzzük. Ha túl sűrű, hígíthatjuk alaplével.
Ha hidegen tálaljuk, hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni, majd tegyük a hűtőbe. Tálalás előtt mindenképpen ellenőrizzük a fűszerezést, majd snidlinggel megszórva tálaljuk. Boldog vichyssoise napot!