Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Valentin-napi levél

A legédesebb üzenet Horvát Sárától...
2019. február 13.

Levelet kaptam, lájf! A Valentin-nap alapvetően levelekkel indult. Az amerikai iskolákban még mindig szokás, hogy a gyerekek levelet küldenek egymásnak, illetve a postai levelezőlap vagy kártya küldése is dívik. Ez a része az ünnepnek Magyarországra már kevésbé szivárgott be, inkább csilli-villi szívecskék, édességek, plüssmacik lepik el a boltokat. Ezzel a Valentin-napi meggyes desszerttel viszont két legyet üthetünk egy csapásra: levelet is küldünk, illetve finomságot is adunk.

Hozzávalók

4 személyre
  • A pitetésztához:
  • 30 dkg liszt (ebből kb. 5-10 dkg-nyit teljes kiőrlésűvel helyettesítek, jót tesz az ízének és az állagának is)
  • csipet só
  • 1 ek. porcukor
  • 20 dkg hideg vaj kockákra vágva
  • 3-4 ek. hideg tejföl
  • A töltelékhez:
  • 20 dkg mirelit magozott meggy
  • 10 dkg cukor
  • 2 ek. kukoricakeményítő
  • A díszítéshez:
  • színes szórócukor

Elkészítés

Először a tésztát készítjük el. A lisztet a sóval és a porcukorral elkeverjük, majd elmorzsoljuk a vajjal. Amikor már borsónyi méretűek a vajdarabok, hozzáadjuk a tejfölt. Csak annyit, hogy éppen összeálljon a tészta. Kilapítjuk egy sütőpapíron, becsomagoljuk, és a hűtőben pihentetjük legalább 1 órát.

Eközben elkészítjük a tölteléket: a meggyet összekeverjük a cukorral egy lábasban, és fedő alatt, közepes lángon 8-10 percig pároljuk, amíg jó sok levet ereszt. Egy kis tálkába kanalazunk a léből 2-3 evőkanállal, hozzáadjuk a kukoricakeményítőt, és csomómentesre keverjük. Ezután állandó keverés mellett a meggyhez adjuk. Megvárjuk, amíg 1-2 perc alatt besűrűsödik, majd lehúzzuk a tűzről, és hűlni hagyjuk.

Előmelegítjük a sütőt 180 °C-ra. Kivesszük a tésztát a hűtőből, és 2-3 mm vékonyra nyújtjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, és egy kb. 10 cm oldalú trapézt vágunk ki belőle. Közepére 2 evőkanálnyi meggyet kanalazunk (ha nagyon folyós, akkor igyekezzünk a lé nélkül). Behajtjuk először az egyik, majd erre rá a másik, hosszabb sarkát, ha kell, akkor a csücsköket bevizezzük, hogy összeragadjanak. Az alsó rövid sarkot ráhajtjuk a két összeragasztott sarokra, és ezzel kész is a nyitott borítékunk. A maradék tésztából hasonló borítékokat gyártunk, és még szívecskéket is kiszúrhatunk, amibe beleírhatjuk a szerelmünk nevét. Ezeket ráragaszthatjuk a borítékra.

Végül megkenhetjük tejjel vagy vízzel, és megszórhatjuk a színes szórócukorral, de akár sima kristálycukorral is. Ezt a lépést elhagyhatjuk.

A sütőben kb. 20 perc alatt megsül, de folyamatosan nézzük! A vékonyabbik része hamarabb megsül, de ne ijedjünk meg, mert a meggy szintén beszínezi.

Ha kész, hagyjuk kihűlni, és csak ezután adjuk át, így a töltelék szilárdabb lesz. Boldog Valentin-napot!

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Összevont ünneplés: itt a bagelpizza!

Összevont ünneplés: itt a bagelpizza!

Holnap Amerikában a bagelt és a pizzát is ünneplik, Horvát Sára pedig gondolt egyet, és összegyúrta a két ételt. Persze csak képletesen, mi imádjuk a végeredményt!
Méz és citrom – most épp nem köhögésre

Méz és citrom – most épp nem köhögésre

Hanem csirkéhez, nézzétek Sára tökéletes villámebédjét!
Gnocchi egyszerűen, sütőben készítve

Gnocchi egyszerűen, sütőben készítve

Ha sietős a napod, akkor sem kell lemondanod a finom ebédről vagy vacsoráról.

Napi ajánlatunk

Top videók

Kókuszos tejberizs

Egyszerű, melengető desszert hűvös napokra.

Baconbe tekert burgonya őszi salátával

Fetás sütőtöksaláta dobja fel a sült burgonyát.

Füstölt sajtos krumplipüréfasírt

Maradék krumplipüré hasznosítására is tökéletes!