Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Tudod, hogy a svédeknél mit jelent a fika? Van hozzá receptünk is!

Meglepően kevés munkával kap az ember egy tökéletesen mandulás, tetején roppanósan karamellás, minden morzsájában különleges tortát.
2016. november 28.

Ha csak egy dolog van, ami miatt Svédországba mész, akkor az legyen a Fika. És persze nem csak egy dologért mész Svédországba, hanem millió másért is, de ezt a magyarul furán hangzó nevű valamit érdemes megismerni.

A fika egy szokás, amit a svédek olyan szentséggel kezelnek, mint a spanyolok a sziesztát. Ahogyan a spanyol üzletek egy része még a mai napig is zárva van ebéd után néhány órát, úgy a svédek is ragaszkodnak ehhez az igen ízletes szokásukhoz, és tartják is rendesen. A fika ugyanis a svéd kávészünet művészete, amire egyáltalán nem túlzás a művészet szót használni.

Közhely számba megy, hogy mennyire a rohan a világ. Szó szerint mindenhova sietünk, még a munkánkban is rohanunk, így egy szünet mindig jól jön, de a fika nem csak egy szünet: a lelassulás, a megnyugvás, a körülöttünk lévő dolgok megbecsülésének az ideje. A fikát művelheted egyedül, vagy társasan, pl. egy munkahelyen, ahol ilyenkor összegyűlnek a dolgozók egy kávéval vagy teával a kezükben, finom süteményt falatoznak (svéd sütemények? Már megéri!), és… csak vannak. Délelőtt és délután fika idő van, ami a take-away, papírpoharas kávézás menet közben feltankolós világával szemben valami, amire minden nap várni lehet, ahol élvezni lehet a pillanatot, akár vonaton, akár egy parkban, akár barátokkal egy kávézóban.

Nincs szabály, ha csak az nem, hogy ülj le egy kávéval, és élvezd a kikapcsolódást. Vannak viszont jobbnál jobb sütemények, fahéjas csiga, sáfrányos buci, csokoládés pite, kardamomos keksz, és sok-sok mandulás desszert, amik az én személyes kedvenceim.

A karamellás mandulatorta gazdag, sok vajjal és nem túl sok cukorral készül, és meglepően kevés munkával kap az ember egy tökéletesen mandulás, tetején roppanósan karamellás, minden morzsájában különleges tortát. A Toscakaka igazi őszi-téli fika sütemény, íme a receptje:

Hozzávalók

  • A tortához:
  • 10 dkg vaj + a formába
  • 2 tojás
  • 12 dkg cukor
  • 1 tk vanília kivonat
  • 12 dkg liszt + a formába
  • 1 tk sütőpor
  • ½ dl tej*
  • A karamelles réteghez:
  • 10 dkg vaj
  • 8 dkg cukor
  • 2 ek liszt
  • 2 ek tej
  • 10 dkg szeletelt, vagy hasábra vágott pirított mandula
  • *tej helyett kefírt és joghurtot is használhatsz

Elkészítés

A sütőt melegítsd elő 175ºC-ra. Vajazz, és lisztezz ki egy 23-24 cm átmérőjű kapcsos formát. Olvaszd meg a vajat, és tedd félre hűlni, a lisztet pedig keverd össze a sütőporral. Közben a tojásokat keverd habosra a cukorral és a vaníliával, majd óvatosan forgasd bele a lisztet, végül add hozzá az olvasztott vajat és a tejet.

Öntsd a formába, simítsd el a tetejét, majd kb 25 perc alatt süsd félkészre, épp csak annyira, hogy megtartsa a tetejére való keveréket.

Ehhez  az összes hozzávalót tedd egy serpenyőbe, majd – miután megolvadt a keverék – 2-3 perc alatt főzd egy bugyogós, sűrű(bb) masszává. Ezt simítsd a félkész torta tetejére, majd mehet vissza a sütőbe újabb kb 15 percre. Akkor jó, ha már aranyszínű, és karamelles a teteje. Ekkor vedd ki a sütőből, és hagyd hűlni kb 10 percet, és csak ezután vágd körbe, majd emeld le róla a forma oldalát.. Önmagában is zseniális, hát még egy kis fagyival, vagy tejszínhabbal…

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Horvát Sára

Horvát Sára receptje

Szerkesztőink kedvencei

Reggeli kávé helyett: csokoládés tiramisu

Reggeli kávé helyett: csokoládés tiramisu

A klasszikus tiramisu ráadás csokoládéval. A reggeli, ami igazán feldob.
Illatos, narancsos mogyorótorta

Illatos, narancsos mogyorótorta

Fűszeres, narancsos sütemény, liszt nélkül, darált mogyoróból, nyírfacukorral.
Sütőben sült csokoládés fánk

Sütőben sült csokoládés fánk

Egy igazán különleges fánk a farsangi időszakra. Nem hagyományos, nem olajos, nem szalagos, és mégis fantasztikusan omlós és finom.

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.