Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Thai vörös curry tésztaleves

2016. november 30.

Hozzávalók

4-6 főre
  • 225 g rizstészta
  • 3 gerezd fokhagyma, összezúzva
  • 2 evőkanál friss, reszelt gyömbér
  • 2 evőkanál vörös curry paszta
  • 2 evőkanál kókuszolaj
  • 4 csésze zöldség- vagy csirke alaplé
  • 2 konzerv cukormentes kókusztej
  • apróra vágott friss koriander vagy bazsalikom a tálaláshoz
  • vékonyra vágott jalapeno paprika vagy zöldhagyma a tálaláshoz
  • mungóbabcsíra vagy réparudak a tálaláshoz

Elkészítés

1. Forraljunk fel egy nagy lábosnyi vizet. Tegyük bele a tésztát, főzzük 3 percig, majd hideg vízzel öblítsük le.

2. Késes robotgépben dolgozzuk össze a fokhagymát, a gyömbért, a curry pasztát, majd adjuk hozzá a kókuszolajat is.

3. Egy nagy lábosban, közepes lángon kezdjük el melegíteni a curry pasztás keveréket 1-2 percig.

4. Adjuk hozzá az alaplevet. Öntsük hozzá a kókusztejet, és forraljuk fel a keveréket. Sózzuk, ha szükséges.

5. Adjuk hozzá a megfőtt tésztát, és hagyjuk főni és ázni a forró levesben még 2 percig.

6. Osszuk el a levest a tányérok között, szórjuk meg korianderrel, thai bazsalikommal vagy zöldhagymával ízlés szerint.

 

Forrás: www.marlameridith.com

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Tom Kha Gai, a vasárnapi thai csirkeleves

Tom Kha Gai, a vasárnapi thai csirkeleves

Az ázsiai konyha rajongói mindenképpen próbálják ki ezt az egzotikus levest. Akárcsak a leves, az alapjául szolgáló curry paszta is könnyedén elkészíthető házilag.
Vegetáriánus pho leves

Vegetáriánus pho leves

Az utóbbi évek egyik legdivatosabb távol-keleti levese: a pho. Ennek vegetáriánus változatát, friss zöldségekből, könnyedén elkészíthetjük akár otthon is. Illatos, fűszeres és ízletes.
Téli vitaminbomba: napsárga zöldségleves

Téli vitaminbomba: napsárga zöldségleves

Tartalmas téli krémleves, sok-sok zöldséggel és gyümölccsel. Ízében még téli, de színeiben már a tavaszt idézi meg.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!