Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Tepsis karaj póréval, fetával és baconnel

Szaftos hús, szaftos krumpli...
2018. október 26.

Az egyik kedvenc receptemet mutatom meg nektek „tepsis-szaftos húsétel” kategóriában.
Igen, ebben a receptben bátran használhattok karajt, finom puha marad a sütés végére is.

 

Hozzávalók

4 személyre
  • 80 dkg burgonya

  • 1 teáskanál olaj
  • 10 dkg kockázott bacon
  • 1 nagy póréhagyma
  • 8 szelet csont nélküli karaj
  • őrölt fekete bors
  • 20 dkg tejföl
  • 2 tojás
  • 20 dkg krémes feta sajt

Elkészítés

A burgonyát meghámozzuk, felkarikázzuk, és kiterítjük egy nagy méretű, vékonyan
kiolajozott sütőtál vagy tepsi aljában. Finoman meghintjük sóval.
Serpenyőben, a felhevített olajon átsütjük a bacont és a póréhagyma felkarikázott fehér
részét. Elég addig sütni, amíg a póré szétesik karikáira. Kivesszük a serpenyőből. A
karajszeleteket kissé kiklopfoljuk (ne legyenek túl vékonyak!), sózzuk, borsozzuk, majd a
serpenyőben maradt zsiradékon mindkét oldalukat fél-fél perc alatt elősütjük. A
hússzeleteket is kivesszük a serpenyőből, a krumpliágyra tesszük, majd ráhalmozzuk a
pórés bacont.
A tejfölt kikeverjük az elhabart tojásokkal, a fetával és kevés sóval (a feta sósságától
függően). A hússzeletekre kanalazzuk, a maradék mehet a burgonyára. Lefedjük
alufóliával, és 180 °C-on kb. 1 órát (a burgonya puhuláság) sütjük. A sütési idő végén
levesszük az alufóliát, és kissé rá is pirítunk a húsra. Savanyúsággal tálaljuk.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Póréhagymás-kolbászos rozslepény

Póréhagymás-kolbászos rozslepény

Akár egy adventi vásárban is megállná a helyét.
Sajtos BLT clubszendvics Ammerländer Maasdamer sajttal

Sajtos BLT clubszendvics Ammerländer Maasdamer sajttal

BLT (bacon-lettuce-tomato), azaz sült baconnel, salátával és paradicsommal megpakolt szendvics. Önmagában is szuperül hangzik, de egy kicsit fokozva lesz tökéltes: tegyünk bele megfelelő, ízletes sajtot, és az egészet toljuk be pár percre a forró sütőbe!
Töltött Hokkaido tök

Töltött Hokkaido tök

Ősszel a kanadai mellett a japán sütőtök is megjelenik a piacokon, isteni finom, ki ne hagyjátok! Ízes, zamatos, diós aromájú, remekül passzol baconhöz, kolbászhoz vagy akár karakteres ízű sajtokhoz.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!