Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Szuper, gluténmentes chiakenyér

2016. augusztus 24.

Hozzávalók

  • ½ csésze chia mag
  • ½ csésze natúr napraforgómag
  • ½ csésze natúr tökmag
  • ½ csésze gluténmentes zabpehely, liszt finomságúra őrölve
  • ¼ csésze finomra őrölt hajdina dara
  • 1 teáskanál szárított oregano
  • ½ teáskanál szárított kakukkfű
  • ½ teáskanál finom szemű tengeri só
  • ¼ teáskanál fokhagymapor
  • ¼ teáskanál hagymapor
  • 1 csésze víz

Elkészítés

1. Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Béleljünk ki egy 22 cm-es, négyzet alakú sütőtálat 2 darab sütőpapírral.

2. Zabpelyhet és a hajdinát őröljük finomra.

3. A száraz hozzávalókat keverjük össze egy nagy tálban. Keverjünk hozzá vizet, amíg összeáll. Ne ijedjünk meg, ha eleinte nagyon vizes a keverék, lassan szívja magába a vizet. Öntsük a masszát a sütőtálba, és egyengessük el. Nedves kézzel oszlassuk el. Sózzuk meg, mielőtt betennénk a sütőbe.

4. Süssük 25 percig, amíg érintésre már kemény. Hagyjuk a tálban hűlni 5 percig, majd a sütőpapírokkal emeljük át egy rácsra még 5-10 percre. Szeleteljük fel, és már ehetjük is!

5. 2-3 napig eláll, utána már nem lesz olyan ropogós. Ha nem fogy el, fagyasszuk le, és fogyasztás előtt tegyük a pirítóba.

Megjegyzés: a recept működik napraforgómag nélkül, ill. mindenféle más maggal, még dió- és mogyorófélékkel is. A lisztekkel is bátran lehet próbálkozni: pl. rizsliszt, quinoaliszt.

 

Forrás: ohsheglows.com

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Banánkenyér (gluténmentes)

Banánkenyér (gluténmentes)

Kiváló uzsonna: puha belsejű, harmonikus ízű, csupa illat püspökkenyér, amiben joghurt, gyümölcs és olajos mag is van, szóval megnyugtatóan egészséges. Ami pedig nincs benne, az a kenyereknél használt extra „ragasztó”, a xantángumi – mivel ez egy gazdagabb, ugyanakkor élesztőmentes tészta, nincs szükség rá a tökéletes állag eléréséhez.
Villámgyors rozskenyér

Villámgyors rozskenyér

A lengyel konyha másik csodája, a bigos mellett, a rozskenyér. Ez egy gyors változat, amit bármikor elkészíthetünk a kiadós vacsora mellé, de ha marad reggelire, úgyse baj!
Fetával töltött mediterrán kenyér

Fetával töltött mediterrán kenyér

Paradicsom, bazsalikom, olajbogyó, feta, ha csak rájuk gondolunk már kisüt a nap. Ezzel az egyszerű, de mégis izgalmas töltött kenyérrel és egy pohár borral pedig már a tenger mellé is képzelhetjük magunkat.

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.