Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sült édesburgonya kakukkfűvel, fetával, fokhagymával és csirkemellel

Adásban volt: 2013. október 11.
A recepthez tartozó videó
Az év bármely napján elkészíthetjük a fetás édesburgonyát, amit, ha alufólián sütünk, még mosogatnunk sem kell utána!
2015. október 28.

Hozzávalók

  • 2 nagy édesburgonya
  • 10 dkg feta
  • 4 salottahagyma (vagy két közepes vörös- vagy lilahagyma)
  • 10-12 fokhagymagerezd
  • pár ág kakukkfű
  • olívaolaj

  • bors
  • 1 nagy csirkemellfilé (30 dkg)

Elkészítés

A sütőt előmelegítjük 220 C fokra. Az édesburgonyákat zöldséghámozóval meghámozzuk és egyforma méretű kockákra vágjuk. Összeforgatjuk olívaolajjal, ezt csinálhatjuk úgy is, hogy egy kis zacskóba (pl. uzsonna, vagy fagyasztó) szórjuk a zöldséget, beleöntjük az olajat, összefogjuk a zacskó száját és jól összerázzuk, így szépen mindenhol éri őket az olaj. Kiborítjuk egy alufóliával bélelt tepsire, ez persze nem kötelező, de így megúszható a mosogatás. Picit sózzuk, borsozzuk, rámorzsolunk pár szál kakukkfüvet. A salottákat vagy hagymákat megpucoljuk és nagy falatnyi darabokra vágjuk és a fokhagymagerezdeket egészben a tepsibe szórjuk. A forró sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. Ezután rámorzsoljuk a feta sajtot, még egy kis sót és frissen őrölt borsot szórunk rá. A csirkemelleket sózzuk, borsozzuk, és forróra hevített serpenyőben egy kevés olívaolajon  pirosra sütjük mindkét oldalát. Ezután lejjebb vesszük a hőt és kb. 10 perc alatt készre és szaftosra sütjük.

 

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Sült édesburgonya kakukkfűvel, fokhagymával, fetával és csirkemellel

Az év bármely napján elkészíthetjük a fetás édesburgonyát, amit, ha alufólián sütünk, még mosogatnunk sem kell utána!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!