Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Steak magos cipóval és koktélparadicsom-salátával

Gyors vacsora, vendégeknek tökéletes választás.
2016. január 25.

Hozzávalók

  • 4 szelet szép, érett hátszín, fartő vagy rostélyos
  • 0,5 kg érett, piros koktélparadicsom
  • 1 újhagyma
  • 10 dkg friss rukola
  • 5 dkg érett keménysajt
  • balzsamecet

  • bors
  • extra szűz olívaolaj

Elkészítés

A húst sütés előtt egy órával már vegyük ki a hűtőből, hogy szobahőmérsékletű legyen. A paradicsomokat vágjuk félbe, tegyünk rá tengeri sót és kevés borecetet, hogy marinálódjon.
Tálaláskor adjuk hozzá a rukolát és egy pár kanál olívaolajat, pár forgács érett sajtot, és kész is van a saláta.

A húsokat mártsuk kevés olajba, így tegyük a forró grillre vagy serpenyőbe. Mindkét oldalát 3-4 percig süssük, sózzuk, borsozzuk, majd meleg helyen pihentessük.

A cipókat vágjuk félbe, kicsit pirítsuk meg, mártsuk bele a hús pihentetésekor keletkezett szaftba. Ez kerül a salátára, a vékonyra szeletelt steak és pár forgács érlelt sajt.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Pataky Péter

Pataky Péter receptje

Szerkesztőink kedvencei

Sült túrós nudli, Tokajiban párolt szőlővel

Sült túrós nudli, Tokajiban párolt szőlővel

Ez is egy nagyon gyors desszert, de akár egy kiadós leves után is tökéletes fogás lehet.
Konfitált báránycsülök grillezett zöldségekkel, ahogy Pataky Péter szereti

Konfitált báránycsülök grillezett zöldségekkel, ahogy Pataky Péter szereti

A báránycsülök az egyik nagy kedvencem, mert szaftos, cupákos, de mégsem olyan zsíros, mint egy sertéscsülök. Én az étteremnek csak magyar bárányt vásárolok, de sajnos ehhez egyelőre nem túl könnyű hozzájutni, így akinek nem sikerül az se csüggedjen, mert nagyobb áruházakban import bárányhús kapható. De ha tehetjük, akkor válasszunk magyart.
Amúrfilé serpenyős, magyaros körettel

Amúrfilé serpenyős, magyaros körettel

Pataky Péter egy nyarat idéző halas-serpenyős fogást készített. Egészséges, színes fogás, amit könnyedén elkészíthetünk. A legjobb, hogy a fő alkotóelemek variálhatók és behelyettesíthetők azzal, ami otthon van.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!