Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Spenótos tojás háromféleképpen

Adásban volt: 2015. május 8.
A recepthez tartozó videó
Egyszerű rántotta helyett fejedelmi lakoma reggelire? Az alapanyagok nem változnak, csak az elkészítés módja, mégis nagyot villanthatunk vele.
2016. június 14.

Hozzávalók

  • 1 marék spenót
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 dl tejszín

  • bors
  • 3 tojás
  • kevés vaj
  • olívaolaj
  • parmezán
  • füstölt lazac
  • snidling

Elkészítés

A hőálló tálkákat puha vajjal kikenjük.

A fokhagymagerezdet felaprítjuk, és az olvasztott vajas serpenyőben megfuttatjuk. Mikor kicsit már megpirult, beleöntjük a spenótot. Borsozzuk, és összeforgatjuk a fokhagymás vajjal. Amikor a spenót már egy kicsit megfonnyadt, felöntjük a tejszínnel, és összeforraljuk.

A tejszínes spenótot két kivajazott tálkába egyenlően elosztjuk, és mindkettőre egy-egy tojást ütünk.

Az első tálkát egy serpenyőbe tesszük, melynek az alján kb. 2 centi magasan, forrásban lévő víz van, és 5-6 perc alatt a tojást kocsonyásra főzzük.

A második, ugyancsak spenótos tálka tetejére parmezánt reszelünk, és előmelegített sütőben készre sütjük.

A harmadik tálka aljába füstölt lazacot fektetünk, erre ütjük a tojást, és – hasonlóan az elsőhöz – vízfürdőbe téve készre főzzük. Végül a tetejét megszórjuk apróra vágott snidlinggel.

 

 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Pataky Péter

Pataky Péter receptje

Szerkesztőink kedvencei

Benedikt tojás kemencés sonkával

Benedikt tojás kemencés sonkával

A tökéletes reggeli, haladó háziasszonyoknak, vagy gyakorlott hobbiszakácsoknak. Lepjük meg magunkat vele!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!