Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Spenótos, lazacos tekercs

Mérai Katáról, a Barátok Közt Juliját alakító színésznőről, kevesen tudják, hogy imád főzni és amióta saját családja van, ennek a szenvedélyének rendszeresen hódol is. Évek óta pedig, a KataFakanala blogon, receptjeit is megosztja rajongóival.
2016. március 24.

Hozzávalók

  • 4 tojás
  • 40 dkg mélyhűtött spenót
  • 1 ek tejföl

  • bors
  • fokhagyma
  • szeletelt, füstölt lazac
  • krémsajt

Elkészítés

A tojásokat a felengedett és kinyomkodott spenóttal és a fűszerekkel, valamint a tejföllel habosra keverem, majd egy sütőpapírral bélelt, lapos tepsibe öntöm, és egyenletesen elterítem. Ugyan szilikonos sütőpapírt használok, de előtte – a biztonság kedvéért – lekenem olajjal is. 

Az előmelegített sütőben rövid idő alatt vékony tésztává sül.

A még meleg spenótos tojáslepényre rásimítom a krémsajtot – így ráolvad -, végül ráfektetem a lazacszeleteket. A sütőpapír segítségével feltekerem, majd néhány óra alatt a hűtőben összeérlelem.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Epres csodadesszert, ahogy Csisztu Zsuzsa szereti

Epres csodadesszert, ahogy Csisztu Zsuzsa szereti

Csisztu Zsuzsa számára a főzés, tökéletes kikapcsolódás, amelyben nem csak a kreativitását élheti ki maximálisan, de a családot is még inkább összehozza a közös alkotás élménye.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!