
Sonkás-rozmaringos édesburgonyamuffin
Egyre jobban épül be téli mindennapjainkba (másik narancssárga kedvencem, a sütőtök mellett) az édesburgonya, és ennek nagyon örülök! Nemcsak egészben sütve vagy például püréként fogyaszthatjuk, sós és édes muffinként is megállja a helyét. Ezúttal sósan, sonkakockákkal dúsítva és rozmaringgal ízesítve készítettem el. Kis kompakt falat, finom reggelire vagy vacsorára, és mivel nem maszatol, napközben is magatokkal vihetitek bárhová.
Hozzávalók
12 darabhoz- 50 dkg édesburgonya (hámozva, tisztítva mérve, kb. 55-60 dkg burgonyából)
- 4 tojás
- só, őrölt fekete bors
- 1 kis ág rozmaring
- 1 dl tej
- 15 dkg liszt
- 1 csapott teáskanál sütőpor
- 10 dkg sonka
Elkészítés
A meghámozott, megtisztított édesburgonyát felkockázzuk, majd annyi vízben, amennyi ellepi, puhára főzzük.
A teljesen megpuhult krumpliról leszűrjük a felesleges vizet, és krumplinyomóval még melegen áttörjük. Megvárjuk, hogy kihűljön.
A kihűlt édesburgonyapépet kikeverjük az elhabart tojásokkal, egy kevés sóval és borssal, a rozmaring finomra aprított leveleivel és a tejjel. A lisztben elkeverjük a sütőport, és együtt a masszához adjuk. Végül hozzáforgatjuk a kis kockákra vágott sonkát is.
A masszát szilikonos muffinformákba adagoljuk, és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Kb. 45-50 perc alatt készre sütjük (ha nagyon pirulna, 30-35 perc után alufóliával letakarjuk). Melegen még lágyabb, hűlés közben szilárdulni fog.