Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sertésszelet konfitált fokhagymával, mustártos krumplival

A titok a lassú, türelmes sütésben rejlik, ez idő alatt a fokhagyma puha, édes és kenhető lesz, akár rá is simíthatjuk a húsunkra. Ezt az édességet ellenpontozza a mustáros krumplis köret.
2015. december 20.

Hozzávalók

4 személyre
  • 4 vékony szelet sertéskaraj vagy comb
  • 10 gerezd fokhagyma (akár több is)
  • 3+2 evőkanál vaj
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 70 dkg nagyobb kifliburgonya
  • 2-3 evőkanál bajor (édes, magos) vagy dijoni magos mustár

  • frissen őrölt bors

Elkészítés

A vaj és az olívaolaj keverékén hirtelen süssük meg  az előzőleg megsózott, megborsozott hússzeleteket. Ha nem férnek el egyszerre a serpenyőben, akkor több részletben süssük meg. 
Öntsünk a forró serpenyőbe fehérbort, hogy felszedje a letapadt darabkákat, forraljuk be kissé, dobjuk mellé a meghámozott fokhagymagerezdeket, majd tegyük vissza a hússzeleteket. Engedjük fel kevés vízzel és fedő alatt, lassú tűzön pároljuk puhára. Közben, ha szükséges öntsünk még alá vizet/bort esetleg tegyünk hozzá vajat.
Hámozzuk meg a burgonyát és mérettől függően kettőbe vagy háromba vágjuk. Főzzük meg forró, sós vízben, majd szűrjük le. Egy magas falú tálba tegyük, hogy könnyen összerázhassuk a mustárral.
Tegyünk rá 2 evőkanál vajat késsel feldarabolva, hogy mindenhova egyenletesen jusson, valamint 2-3 evőkanál bajor mustárt. Óvatosan rázogassuk a tálat, hogy a vaj és a mustár egyenletesen lepje be a krumplikat. Sózzuk és borsozzuk.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Kapros kínai kelsaláta

Kapros kínai kelsaláta

A kapor és a fokhagyma élettel tölti meg az unalmasnak gondolt kínai kelt. A téli hónapok leggazdaságosabb salátaféleségét mostantól így is tálalhatjuk. Szuper egészséges önálló fogás vacsorára, vagy egy szelet sült hús mellé köretnek. Németh Zsófia receptje Párizsból.
Véres hurka almával

Véres hurka almával

A véres hurka édeskés, krémes ízére tökéletesen felel a karamellizát alma. Ha szeretnénk, krumplipürét adhatunk még mellé, de csak az almás körettel is kitűnő fogás.
Tonhalas bolognai

Tonhalas bolognai

Csavarjunk egyet a mindig bevethető bolognai szószon. A tonhalas változat könnyedebb, mint a húsos, mégis hozza a megszokott ízhatást. Ebben a mártásban garantáltan minden gyerek megeszi a halat.

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.