Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Puffancs

Reggelire, uzsonnára gyerekeknek, de kissé megpirítva pástétom mellé felnőtteknek is kiváló vendégváró falat lehet.
2016. június 23.

Hozzávalók

  • 45 dkg liszt
  • 1 csomag szárított élesztő (7 gr)
  • 1 tojás
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 1 dl tej
  • 2 evőkanál joghurt
  • 1,5 kávéskanál só
  • 3 evőkanál kristálycukor

Elkészítés

A vajat, a tejet, joghurtot és a tojást a kenyérsütő gép tartályába öntjük, majd hozzáadjuk a lisztet, cukrot, sót, élesztőt. A dagasztó programmal másfél óra alatt elkészítjük a tésztát, majd kivéve a gépből szelíden átdolgozzuk.
A tésztát tíz cipócskára osztjuk, elgömbölygetjük őket a tenyerünk között, végül beleültetjük őket a sütőpapírral bélelt tepsibe. Ekkor már melegszik a sütőt, így ha a tűzhely tetejére, a sütőből felszálló meleg levegő útjába tesszük a tepsit, ott szépen megkelnek a cipók a konyharuha alatt. kb. 20 perc múlva cseppnyi vízzel vagy tejjel elkevert tojássárgájával bőven lekenjük a tetejüket, majd 180 fokos sütőben készre sütjük. Természetesen nem elengedhetetlen a kenyérsütő gép, robotgéppel vagy kézzel is összeállítható a tészta.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Kolbászhússal töltött szűzérme

Kolbászhússal töltött szűzérme

Tripla disznóság szűzérmével, kolbásszal és baconnel. Pasiknak, nagyétkűeknek, ínyenceknek.
Vargányás gnocchi

Vargányás gnocchi

Illatos, fűszeres, kiadós és annyira olasz.
Palócleves

Palócleves

Igazi magyar, azaz palóc, klasszikus: sok zöldséggel, marhahússal és természetesen tejföllel.

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.