Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Póréhagymás-kolbászos rozslepény

Akár egy adventi vásárban is megállná a helyét.
2018. október 19.

Imádom a a kelt lepényeket! Összeállítom a tésztát, szépen megkel magától, aztán mehet is a sütőbe. Készítek mellé egy forró teát, és már falatozhatjuk a frissen sült finomságot. Ennek a lepénynek az alapja tulajdonképpen pizzatészta, de ezúttal rozslisztet használtam, valamint a tésztát is vastagabbra nyújtottam. Rusztikus formájú lepényeket alakítottam ki belőle, amit a pizzához hasonlóan megpakoltam a feltéttel.

Hozzávalók

6 darabhoz
  • A tésztához:
  • 50 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
  • 1 tasak instant élesztő
  • 1 teáskanál só
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • kb. 3 dl langyos víz
  • A feltéthez:
  • 30 dkg tejföl
  • 2-3 evőkanál mustár

  • 2 póréhagyma
  • kevés olaj
  • 30 dkg kolbász
  • 8 dkg parmezán sajt
  • snidling a díszítéshez

Elkészítés

 

A lisztben elkeverjük az élesztőt, a sót és az olajat. Apránként hozzácsorgatjuk a vizet, megdagasztjuk, majd melegen helyen, letakarva a kétszeresére kelesztjük.

A megkelt tésztát lisztezett felületen átgyúrjuk, 6 cipóra osztjuk, mindből laposabb kerek vagy ovális formájú lepényt alakítunk ki.

A tejfölt kikeverjük a mustárral és kevés sóval, majd a széleket üresen hagyva megkenjük a lepényeket.

A póréhagymát megtisztítjuk, fehér részét felkarikázzuk, majd serpenyőben, kevés felhevített olajon  addig sütjük, amíg szétesik karikáira. A kolbászt felkarikázzuk. A feltétekkel megpakoljuk a lepényeket, tetejükre parmezánforgácsot szórunk.

190 °C-ra előmelegített sütőben kb. 20-22 perc alatt készre sütjük. Melegen, aprított snidlinggel meghintve tálaljuk.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Fahéjas-mazsolás kenyér

Fahéjas-mazsolás kenyér

Hagyományos puha kalács kandírozott narancskockával megspékelve.
Töltött Hokkaido tök

Töltött Hokkaido tök

Ősszel a kanadai mellett a japán sütőtök is megjelenik a piacokon, isteni finom, ki ne hagyjátok! Ízes, zamatos, diós aromájú, remekül passzol baconhöz, kolbászhoz vagy akár karakteres ízű sajtokhoz.
Juhtúrós-tojásos csirkecombok

Juhtúrós-tojásos csirkecombok

Nálunk örök sztár a töltött csirkecomb. Ez a recept pedig az egyik kedvencünk: finom juhtúrós-tojásos töltelék találkozik a puha csirkecombbal, mindenzt ropogósra sült bacon teszi még ízletesebbé.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!