Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Narancsos-diós süti

Advent kezdetére egy ünnepváró, illatos süti?
2018. november 30.

Egy finom, télies illatú és ízű kevert sütit hoztam nektek az adventi időszak első hétvégéjére. Sok-sok őrölt dióval, narancslével, narancshéjjal és vaníliával. A tetejét leszórhatjátok porcukorral – ahogy én is tettem – vagy akár csokival is bevonhatjátok.

Hozzávalók

egy közepes méretű formához
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg (nád)cukor
  • 3 tojás
  • 1 kávéskanál vaníliaaroma
  • 1,5 dl narancslé (2 nagyobb lénarancsból)
  • 1 bionarancs lereszelt héja
  • 10 dkg finomra őrölt dió
  • 10 dkg liszt
  • 1 púpozott kávéskanál sütőpor

Elkészítés

A puha vajat habosra keverjük a cukorral, majd a tojásokkal és a vaníliával. Hozzáadjuk a frissen facsart narancslevet és a narancs lereszelt héját.

Az őrölt diót összekeverjük a liszttel és a sütőporral, majd a részleteiben a vajas keverékhez adjuk. Alaposan kikeverjük.

A masszát közepes méretű, sütőpapírral bélelt téglalap alakú formába ötjük, és 180 °C-ra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. Ha a vége felé nagyon pirulna, takarjuk le alufóliával. Miután kihűlt, kifordítjuk a formából, és porcukorral meghintve tálaljuk.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Spenótos-ricottás cannelloni

Spenótos-ricottás cannelloni

Ne csak paradicsomosan készítsd el a cannellonit!
Csokis-mascarponés brownie

Csokis-mascarponés brownie

Ezúttal a brownie mascarpone koronát kapott, hogy még ellenállhatatlanabb legyen.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!