Mascarponés, kekszes sütemény

Hozzávalók
- 5 dl habtejszín
- 50 dkg mascarpone
- porcukor
- vaníliarúd
- 60 dkg teljes kiőrlésű keksz
- 1 tábla fehér csokoládé
- 1 doboz áfonya
- só
Elkészítés
A csokoládét gőz fölött, kíméletesen felolvasztjuk. A habtejszín felverjük.
Közben a mascarponét kevés porcukorral, egy fél vaníliarúd kikapart belsejével, egy csipet sóval, és a felolvasztott fehér csokoládéival kikeverjük. Egy fél doboz áfonyát szintén hozzáadunk.
A hűtőből frissen kivett tejszínhabot óvatosan belekeverjük, úgy hogy össze ne törjön.
Egy négyszögletű tortaformát kibélelünk frissen tartó fóliával, és a kekszeket az aljára rétegezzük. Erre vékonyan rákenünk a mascarpone krémből, majd ismét egy réteg kekszet fektetünk. Ezt mindaddig folytatjuk, amíg az alapanyagok el nem fogynak.
A tetejére mindenképpen egy réteg krémnek maradnia kell!.
Végül hajtsuk rá a frissen tartó fóliát. Egy egész éjszakára tegyük a hűtőbe, akkor a keksz kellőképpen megpuhul, a süteményt pedig könnyen fel tudjuk szeletelni.
Nagyon mutatós is lesz, ha tálaláskor a maradék áfonyával díszítjük.
