Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Lime-os, céklás krumplifőzelék fetás kölesropgóssal

Egy hagyományos receptünk, a kölesropogós újraértelmezett változata következik. Gluténmentesen, fetával. Mindezt egy friss, lisztmentes és szezonális főzelékkel.
2016. június 28.

Hozzávalók

  • 40 dkg burgonya,
  • 30 dkg cékla
  • 1 lime
  • 1 doboz natúr joghurt
  • 15 dkg köles
  • 2 hagyma
  • 1 tojás
  • 5 dkg feta sajt
  • 3 ek olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma

Elkészítés

A céklát héjában, sütőben puhára sütöm (200 fokon 1-1,5 óra alatt). Ezért az 1-2 darabért nem érdemes beindítani a sütőt, javaslom, hogy vegyünk kicsit többet, így akár elő is készülhetünk egy újabb céklás fogásra.

A krumplit meghámozom és felkockázom. Egy hagymát és egy gerezd fokhagymát apróra vágok és egy evőkanál zsiradékon üvegesre párolom. Hozzáadom a burgonyát, sózom és felöntöm annyi vízzel, ami éppen ellepi, majd amikor megpuhult, lezárom. Ekkor belereszelem a lime héját és belefacsarom a levét. Egy merőkanálnyi krumplit villával pépesítek. Ezzel, valamint a joghurttal sűrítem a főzeléket. 

A céklákat meghámozom és felkockázom. A főzelék tetejére is tehetem, de bele is keverhetem. Ez utóbbi esetben a végeredmény színe kicsit extrém lesz.

A kölesropogós elkészítéséhez először kölest mosom meg, és egy pici zsiradékon lepirítom, míg diós illatot nem kapok. Hozzáadok egy csésze forró vizet, ízlés szerint sót, majd kb. 20 percig főzöm lassú tűzön. Ha langyosra hűlt a köles, hozzákeverem a vöröshagymát, a tojást, a fokhagymát és fetát. Lapos fasírtokat formálok a masszából, sütőpapírra teszem, és hűtőben legalább egy órát pihentetem. Hosszas kísérletezés és rengeteg szétesett kölesropogós tanulsága ez a módszer, de így sem egyszerű. A hideg pogácsákat egy evőkanál olívaolajon kisütöm, az átforgatásnál legyünk óvatosak, használjunk hőálló lapátot, mert így is könnyen szétesik. 

Jó étvágyat!

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Romani Gastro

Romani Gastro receptje

Szerkesztőink kedvencei

Lebbencsleves

Lebbencsleves

Az ősz kérlelhetetlenül a nyakunkon van, ilyenkor pedig jól esik a testet-lelket melengető leves. A lebbencsleves a szegény konyha jellegzetes étele, szépsége pont az egyszerűségében rejlik. Egyetlen dologra fordítsunk kiemelt figyelmet: az alapanyagok minősége: saját házi tésztámat használtam, nagyon jó minőségű paprikát és szalonnát.
Fordított paradicsomos pite

Fordított paradicsomos pite

A tarte tatint sós változata, napérlelte paradicsommal és házi készítésű tésztával. Grillezett húsok, halak, sajtok mellé köretként, de akár magában is tökéletes fogás.
Kölesfasírt

Kölesfasírt

A roma ételek egyik gyöngyszeme ez a kölesfasírt, ami az eredetihez képest még gluténmentes is.

Napi ajánlatunk

Top videók

Kókuszos tejberizs

Egyszerű, melengető desszert hűvös napokra.

Baconbe tekert burgonya őszi salátával

Fetás sütőtöksaláta dobja fel a sült burgonyát.

Füstölt sajtos krumplipüréfasírt

Maradék krumplipüré hasznosítására is tökéletes!