
Konfitált malactarja kolbászos-kecskesajtos tarhonyával
Hozzávalók
4 személyre- Tarhonyához:
- 2 evőkanál étolaj
- 250 g tarhonya
- 600 ml víz
- 2 csipet só
- 1 szál újhagyma
- 10 dkg száraz, füstölt kolbász
- 10 dkg kecskesajt
- 100 g tejföl
- Konfitált malactarjához:
- 1 kg malactarja
- 2 evőkanál olaj
- 2 fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 mokkáskanál római kömény
- 1 mokkáskanál kömény (őrölt)
- 2 mokkáskanál só
- frissen őrölt fekete bors, ízlés szerint
- 1 liter sertészsír
- 3 db babérlevél
- 2 szál rozmaring
Elkészítés
Tarhonya
Hevítsük fel az olajat egy fazékban, majd pirítsuk meg a tarhonyát, amíg szép egyenletes barna színt nem kap. Ezután megsózzuk, felöntjük vízzel és közepes lángon, néha-néha belekeverve, fedő alatt puhára főzzük. Ha ezzel megvagyunk, levesszük a gázról és fedő alatt hagyjuk pihenni 20 percig. Miközben pihen, beletesszük egy serpenyőbe a kolbászt, hagymát és kevés olajon megpirítjuk. Majd ezt hozzákeverjük a tarhonyához. Belereszeljük a kecskesajtot, végül elkeverjük benne a tejfölt is.
Konfitált malactarja
Még előző nap előkészülünk a tarja fűszerezésével. Sóval, borssal és a köménymaggal jól bedörzsöljük és betesszük a hűtőbe egy éjszakára.
- Az olajat elkezdjük melegíteni egy serpenyőben, majd mikor felforrósodott, az előző nap, fűszerekkel jól bedörzsölt tarját, elősütjük benne, minden oldalát. Miközben sül, egy tepsiben elkezdjük felolvasztani a zsírt, emellé beledobáljuk a fokhagymát, babérlevelet és a rozmaringot.

Hornyák Olivér a PS Bistro séfje
Fontos, hogy olyan tepsit válasszunk, amiben a tarját el tudja lepni a zsír! Miután elősütöttük a tarját, beletesszük a már felolvadt zsírral teli tepsibe és 80 fokon, 4 órán keresztül konfitáljuk. Hústűvel ellenőrizzük.