Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: Bársony Bence / RTL Klub

Hortobágyi aprópecsenye

Somogyi Zoltán gyerekkori kedvenc étele a Hortobágyi aprópecsenye, épp ezért mindig a régi családi ebédeket juttatja eszébe.
2014. július 25.

Hozzávalók

2-4 adag
  • 40 dkg sovány sertéshús
  • zsír a sütéshez
  • nagy fej hagyma
  • 1 tk pirospaprika
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 10 dkg füstölt kolbász
  • pár db ecetes uborka
  • 2 dl tejföl
  • 1 ek liszt

Elkészítés

Az az igazság, hogy elég válogatós vagyok – jellemzően azokat az egyszerű ételeket szeretem, amik jól „átláthatóak”, egy kis hús, mellette valami köret. Nem szeretem a mindenféléből összekevert dolgokat, így pl. a kínait sem. Ez az étel azonban mégis kicsit több, különlegesebb, mint hús és köret, ráadásul vendégváráskor is jól veszi ki magát, és persze nagyon finom.

A húst kis érmécskékre vágjuk, kiklopfoljuk, majd lisztbe forgatjuk és egy kevés zsírban hirtelen átsütjük.
A zsírban zsemleszínűre pirítjuk a hagymát és meghintjük pirospaprikával.
A húsérméket rétegesen lerakjuk a szalonnával, kolbásszal és az uborkával. Tetejére rászórjuk a hagymát, felöntjük egy kevés vízzel (nem kell ellepnie a húst).
Fedő alatt puhára pároljuk és ha megpuhult a hús, ráöntjük a tejfölt. Ezt követően még egyszer felfőzzük.
Fontos, hogy párolás közben ne kavargassuk, csak rázogassuk az edényt. 
És végül jó kis házi tarhonyát kell kifőzni hozzá, az a tökéletes és autentikus körete!

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!