Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Egészséges hókifli

Kisebb módosításokkal ugyanis el lehet készíteni az eredetinél jóval egészségesebb változatban
2016. december 4.

A hókifli egy tipikusan téli időszakra való sütemény, a neve is rögtön erre emlékeztet. Mint szinte mindent, kisebb módosításokkal ezt is el lehet készíteni egészségesebb változatban, köszönhetően például annak is, hogy most már a természetes édesítők közé sorolt erititritet akár por formájában is megvásárolhatjuk.

Hozzávalók

  • 150 g teljes kiőrlésű liszt
  • 50 g darált dió
  • 50 g eritrit
  • 2 db tojássárgája
  • 50 g kókuszolaj
  • 20 g natúr joghurt
  • 1 mokkáskanál sütőpor
  • porrá őrölt eritrit

Elkészítés

Először összekeverjük a lisztet a darált dióval, az eritrittel és a sütőporral, majd hozzáadjuk a nedves hozzávalókat is, a kókuszolajt, a tojássárgáját és a joghurtot. A tészta kissé porhanyós lesz, de annyi joghurtot érdemes hozzáadni, hogy azért formázható legyen.

Pihentessük a tésztát letakarva legalább fél óráig, majd melegítsük elő a sütőt légkeveréssel 180°C-ra.

Rövid átgyúrás után formázzunk apró kifliket a tésztából, és helyezzük sütőpapírral bélelt tepsibe. Toljuk az előmelegített sütőbe, és süssük kb. 10-12 percig.

Ha megsültek, hagyjuk kb. 5 percig hűlni a kifliket, de még melegen forgassunk bele a porrá őrölt eritritbe, hiszen így fog csak rendesen rátapadni, azonban vigyázzunk, ebben az állapotban még könnyen darabokra eshet.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Gökler Krisztina

Gökler Krisztina receptje

Szerkesztőink kedvencei

Csokis ropogós - tej- és tojásmentesen

Csokis ropogós - tej- és tojásmentesen

Negyed óra, és a csoki meg a corn flakes keverékéből mennyei ropogóst varázsolhatunk!
Minimál fondue

Minimál fondue

Egy hideg estén a legjobb választás egy gyors, tápláló, folyósan melengető sajtfondue. A hangsúly most a gyorson van, amíg kockázzuk a kenyeret és az almát el is készül a mártogatós. Ráadásul még mosogatni sem kell utána.
Kapros kínai kelsaláta

Kapros kínai kelsaláta

A kapor és a fokhagyma élettel tölti meg az unalmasnak gondolt kínai kelt. A téli hónapok leggazdaságosabb salátaféleségét mostantól így is tálalhatjuk. Szuper egészséges önálló fogás vacsorára, vagy egy szelet sült hús mellé köretnek. Németh Zsófia receptje Párizsból.

Napi ajánlatunk

Top videók

Húsos-vöröslencsés spagetti

Gyors és laktató tésztaétel a téli napokra.

Édesburgonyás palacsinta

Könnyű vacsora. Vagy extrán laktató reggeli?

Buddha-tál

Finom, egészséges, sokoldalú és a végtelenségig variálható – ez a Buddha-tál.