Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Házi pita

Házilag pitát sütni a világ egyik legjobb dolga, és ennek a tésztának óriási előnye, hogy akár egy hétig is eláll a hűtőben, mindig épp csak annyit csíphetünk le belőle, amennyit frissen megsütünk.
2016. március 31.

Hozzávalók

8-12 darab
  • 2 teáskanál szárított élesztőpor
  • 2,5 dl langyos víz
  • 32 dkg liszt
  • 2 teáskanál só
  • olívaolaj

Elkészítés

A pitához egy kis edényben elkeverjük a szárított élesztőport néhány evőkanál langyos vízzel (amit a 2,5 dl-ből vettünk le), majd pár percig állni hagyjuk, amíg teljesen feloldódik, és kissé felhabzik.
Egy nagy tálba szórjuk a lisztet, hozzáadjuk a sót, majd hozzáöntjük a feloldott szárított élesztőt, a langyos vizet. Először csak kb. 2 dl-t, és ha szükséges, apránként a többit.
Elektromos kézi keverő dagasztókarjával elkeverjük, amikor nagyjából összeállt, hozzáadjuk az olívaolajat is.
Elkeverjük, majd amikor a tészta már szépen elválik az edénytől, kézzel átgyúrjuk.
A bucit egy kiolajozott üvegtálba tesszük, és huzatmentes helyen kb. 45 percig pihentetjük.
Pihentetés után 8-12 darabra vágjuk (attól függően, hogy kisebb, vagy nagyobb átmérőjű pitákat szeretnénk), kézzel lenyomkodjuk, esetleg kinyújtjuk 10-12 cm átmérőjű korongokra.
Szárazon, erős lángos felhevítünk egy vasserpenyőt, majd beleteszünk egy tésztakorongot. Erős lángon sütjük, oldalanként kb. 1 percig.
Akkor kell megfordítani, amikor a felülete elkezd hólyagosodni. Másik oldalán is egy percig sütjük, amikor szépen felfúvódik.

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Padlizsános tepsis lecsó

Padlizsános tepsis lecsó

A klasszikus lecsó zöldségek - a paradicsom és a paprika - mellé cukkini és padlizsán is kerül, és sütőben készül a tepsis lecsó.
Mentás-chilis, sült feta, ropogósra sült pitával

Mentás-chilis, sült feta, ropogósra sült pitával

A krémesre sült feta mentával, kaporral, egy kevés chilivel és mézzel, és a mellé tálalt ropogós pita remek vendégváró, de meccs- vagy filmnézés mellé is ideális.

Kovászos uborka krémleves

Hűsítő, savanyú kovászos uborka krémleves a forró nyári napokra.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!