Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Gyorsan, finomat! Aszalt paradicsomos pulykamájkrém

2016. szeptember 14.

Hozzávalók

4 személyre
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 50 dkg pulykamáj megtisztítva
  • 0,5 dl száraz fehérbor
  • őrölt fekete bors
  • 1 kávéskanál morzsolt majoránna
  • 1 kávéskanál morzsolt kakukkfű
  • 1 kávéskanál morzsolt bazsalikom

  • 20 dkg fűszeres olajban eltett aszalt paradicsom

Elkészítés

1. Egy nagyobb serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, és a megtisztított, felaprított vöröshagymát üvegesre pároljuk rajta. Rátesszük a megmosott, megtisztított, felkockázott májat, kevergetve lepirítjuk, majd felöntjük a borral.

2. Mikor a máj kívülről már fehéredik, mérsékeljük a lángot, és teljesen átsütjük a húst. Közben fűszerezzük borssal, majoránnával, kakukkfűvel, bazsalikommal, legvégül pedig sóval.

3. A kész májat kihűtjük, majd késes aprítóban összetörjük. Fokozatosan belecsorgatva annyi olajat adunk hozzá a paradicsom olajából, hogy krémes állagot kapjunk.

4. A kész májkrémre halmozzuk az egészben hagyott vagy felcsíkozott aszalt paradicsomot, és bazsalikomlevelekkel díszítve tálaljuk.

gallicoop kicsi

 

 

 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Csigó Zita

Csigó Zita receptje

Szerkesztőink kedvencei

Pulykamáj pástétom, „debreceni mézeskaláccsal”

Pulykamáj pástétom, „debreceni mézeskaláccsal”

Kacsa-, vagy csirkemájjal is elkészíthetjük, ez alkalmi fogást. a lényeg, hogy jó minőségű alapanyagokat használjunk. Kaláccsal az igazi!
Fűszeres, mézes kenyér tokaji aszús csirkemájpástétommal

Fűszeres, mézes kenyér tokaji aszús csirkemájpástétommal

Fűszeres, ünnepi uzsonna vagy reggeli könnyű mézes kenyérrel és májpástétommal. A legjobb pedig, hogy már hetekkel karácsony előtt elkészíthetjük.
Pástétom falatkák

Pástétom falatkák

Harmath Csaba ínyenc falatkái, maradékból!

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.